Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1995. (Szombathely, 1995)
1. szám - Kun László: A második húsz esztendő elé
WENIÁSZLÖ A MÁSODIK HÚSZ ESZTENDŐ ELÉ A tágabb és szűkebb haza szeretete, ezzel szoros összefüggésben múltjának, az egykor ott élt emberek mmdennapjainak, szokásainak megismerése, feltárása és bemutatása hívta életre az 1960-as évek második felében Magyarországon a mai értelemben vett honismereti mozgalmat. Vas megyében részint a két világháború közötti előzményekre és hagyományokra támaszkodva, részint pedig a megfelelő személyi és tárgyi feltételek következtében viszonylag rövid ido alatt színvonalas honismereti mozgalom bontakozott ld. Kiteljesedését annak köszönhette, hogy azt a megye közgyűjteményei és közművelődési intézményei már korai szakaszától kezdődően hatékonyan támogatták, s így a vasi honismereti mozgalomban a nemes értelemben vett amatőr gyűjtő és közreadó tevékenység gyorsan szakszerűvé, a hivatásos kutatók által is elismertté lett. Ennek eredményeként 1974-től lehetővé vált, hogy megyénk honismereti mozgalma az országban az elsők között folyóiratot indítson és működtessen. A Vasi Honismereti Közlemények címmel napvilágot látó, annak idején - borítója után - sokáig csak „kendermagos"-nak titulált, és még szerény kivitelű lap nagy feladatra vállalkozott, hiszen Vas megye igazán sokszínű és sokágú honismereti mozgalmának fóruma és tültre kívánt - és tudott is - lenni. Az első években bizony még kissé rendszertelenül megjelenő folyóirat - miután szinte tennészetszerűleg esett át az ilyenkor szokásos, hosszabb-rövidebb ideig tartó „gyermekbetegségeken" - gyorsan iskoláskorba lépett. Jelentős változást hozott, hogy 1983-ban új szerkesztőbizottság került a Közlemények élére, majd a követitező évben a lap új külsőt kapott, és azt követően évente két számmal jelentkezett. E formai változásokkal párhuzamosan az 1980-as évek közepétől jól érzékelhető tartalmi megújulás is bekövetkezett. Az új szerkesztőbizottság - az igazi folyóiratokhoz hasonló rovatiendszer bevezetésén túl - a korábbi jó és nemes tradíciók megtartása mellett a fő hangsúlyt az ember és az emberi tevékenység bemutatására és megörökítésére helyezte. Ennek nyomán indult meg - és tart mind a mai napig - a Vas megye honismereti mozgalmában kiemelkedő szerepet játszó személyek életpályáját bemutató sorozat. Ugyancsak ezen megfontolásból látott napvi5