Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1995. (Szombathely, 1995)
1. szám - ADATTÁR - P. Hajmási Erika: Anardai Szent Kereszt-templom
Ebben az időszakban csupán kisebb változásokat és azzal összefüggő javításokat kisérhetünk nyomon a Canonica Visitatio-k segítségével. 1674-ben a kerítés régi, 1697-ben hiányos, 1754-ben már jó. A templom kőtornya 1674-ben megvan, 1697-ben már nhics, helyette a falakon belül harangoznak. 1754-ben pedig fedélszékből kinyúló Ids fatorony van. 1697-ben a templom úgy ahogy megfelelő. 1754-re kissé megjavították és téglapadlózatot kapott. A templomban és körülötte folyt munkák tehát ekkor csalt a kerítés javítására, a fedélszék javításakor a fatomyocska ácsolására és téglapadlózat lerakására szorítkoztak. 5. Az érett barokk Az 1762-1779-es építési, átépítési korszak fő munkálatai: -A hasított palás csatári kőből épített Árpád-kori templomocskát ugyanabból a kőből megnagyobbították kelet felé. Lebontották a régi, félköríves szentélyt és a hajót a szentély hosszúságának megfelelően bővítették, majd új íves szentélyt alakítottak ki a hajó teljes szélességében. A szentélyhez délről sekrestyét építettek. A síkmennyezetes hajót és az új szentélyt is beboltozták. A boltozáskor a régi falak tetejét megbontották, viszont a toronynál a díszítő festés is megmaradt, jelezve az egykori magasságot. A déli bejáratot befalazták és nyugat felé új kaput nyitottak. Befalazták a négyzetes ablakokat, melyek helyett barokk ablakokat vágtak a déli homlokzatba. A nyugati falfülkéből ablakot vágtak, a keletit befalazták. -A korábbi alapfalra megépítették a nyugati oromfalhoz kapcsolódó tornyot. A legfelső szint ekkor még fából volt. Mmd a barokk toldás, rnind a szentély, mind pedig a déli sekrestye nagyrészt köböl épült, kevés téglával. A barokk toldás néhány téglájának mérete: 15x6, 39x6 cm. A déli szentélyfalon a bővítéssel egy időben alaltították ki az ajtónyílást és a déli sekrestyét. így a keleti bővítés, a szentély és a déli sekrestye egyidős. A déli sekrestye falában kevés a tégla, viszont ott nagyrészt tégla, ahol közvetlenül csatlakozik a templomhoz. Téglaméretek: 5x15x27 cm. Van néhány egészen vastag tégla is, melynek a mérete: 31x13x7 cm. A sekrestyét sárga agyagra alapozták. A szoldi a felszíntől 57 cm, a kőfal alja 163 cm mélyen van. A sekrestye szoklija fölé megy egy darab kő, a templom szentélye szoklijából. A két alap összeér. Közte habarcs és apró kőtörmelékpor. A habarcs az alapban egyforma. A torony hozzáépítés a templomhoz. Kőből épült, habarcsa szilárd, szürke, erősen meszes. A templom nyugati falának vakolata a hozzáépítés alatt is tart. 56