Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1995. (Szombathely, 1995)
4. szám - ADATTÁR - Molnár András: Batthyány Lajos gróf hamisított adóslevele
szerzendő hamis tanúk végett alkuba ereszkedvén, négyezer pengőforintokban és 200 darab aranyokban véle meg is alkudott, mint a 6., 7., 8., 9., számok alatti - hit alatt adott - tanumányokhól kiviláglik. Ezen tanumányoknak egyike 8. szám alatt hitezéssel erősítve nincsen, mert a német tartományokban privát megkeresésre az meg nem tétetik, hanem vagy törvényhatósági kívánatra, vagy ítélet mellett történhetik csak meg, azért a tekintetes megyét alázatosan kérem, hogy annak, és a 4. sz, alatt foglalt tanúnak meghiteleztetését a bécsi városi tanácsnál kegyesen eszközölni méltóztassék. Mindezekből tehát az engemet ezen gonosz embereknek gőzköréből környékző veszedelem nyilván kitetszvén, kitetszvén továbbá azon Szirányi nevezetűnek az említett hamis tevéihez ily fertelmes úton nyilvánított ragaszkodása, miután annak ingatlan javai nem tudatnak és ő folyvást Bécsben tartózkodik, a tekintetes megyét nagy tisztelettel kérem, méltóztassék ezen falsumoknak 33 nyilvános kitűnte után felséges urunknál magát közbevetni, és eszközölni, hogy ezen embernek őrizet alá vétele mellett ellene a fenyítő vád elrendeltessék; úgy szinte méltóztassék azon hamis levelet a fenti kitett okokból továbbá is zár alatt megtartani, és a nagyméltóságú magyar királyi helytartótanácsnál eszközölni, hogy a még Isten tudja hol rejtezkedő más 50 ezer forintos hamis levelektől való őrizkedés és azokkal a törvény útján leendő rögtöni előállás végett országszerte hirdetmény és felszólítás bocsajtassék. Mély tisztelettel maradván a tekintetes megyének alázatos szolgája gróf Batthyány Lajos Batthyány eredeti beadványáról a megye tisztviselői által készített, egykorú másolat. Fejér Megyei Levéltár. Közgyűlési iratok 2113/1844-. JEGYZETEK Fejér Megyei Levéltár (továbbiakban: FML) Fejér vármegye nemesi közgyűlésének jegyzökönyvei (továbbiakban: kgy. jkv.) 699/1843. 2 FML kgy. jkv. 2085/1843. Vas Megyei Levéltár (továbbiakban: VaML) Vas vármegye nemesi közgyűlésének iratai (továbbiakban: kgy. ir.) 1694/1828. (Batthyány adósleveleinek másolatai a gróf és az anyja közti örökösödési viszály iratai között); Balogh Gyula: Gróf Batthyány Lajos ifjúsága. = Vasárnapi Újság, 1887. szept. 11. 605. p.; Ács Tibor: Batthyány Lajos katonai szolgálatának története, 1826. augusztus 5.-1831. április 30. - Hadtörténelnü Közlemények, 1984. 4. sz. 726-727. p.; Molnár András: Batthyány Lajos pályakezdete, 1831-1839. = Vasi Szemle 1994. 1. sz. 63-65. p. 65