Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1995. (Szombathely, 1995)

4. szám - MŰHELY - Krajczárné Cierna Lubica: „... Mi csak hosszútávon tudunk gondolkozni, dolgozni és eredményesen tevékenykedni..." - Beszélgetés Pusztay Jánossal,a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola főigazgatójával -

Tudatosan törekedtünk, és a jövőben is törekszünk arra, hogy az oktatás folyamatába szervesen építsük bele az adott tudományág módszertani és kutatási ismereteit, azért, hogy az így, önállóan megszerzett ismeretek pozitív visszahatást, gyakoroljanak az oktató munkára. E célra kiválóan alkalmasak először a szemüiáriumi, majd a tudományos diákköri munkák és a szakdolgozatok, amelyek során egy témakör színvonalas feltárásával és feldolgozásával a hallgató rávezethető egy térség, egy jelenség vagy egy személy egyedi mivoltára. Amint már említettem, ez a gyakorlat nem újkeletű a Főiskolán, de szándékunk, hogy e folyamat tovább erősödjön. Mit tehet ennek érdekében a főigazgató ? Amit az én pozíciómból tenni lehet az az, hogy deklarálni kell az elvet, amely szerint a helytörténetre szükség van, ám nem egy provinciális helytörténetre, hanem egy általános érvényű értékeket, értékszemléletet hordozó és közvetítő helytörténetre. Gondolok itt ana, hogy az interdiszciplinaritás olyan mezsgyéin, műit pl. a földrajz, a néprajz, a szociológia, a történelem, a művészettörténet, a könyvtár, az irodalom, a nyelvészet, stb. az előadásokat és szeminári urn okát ne csak az adott szakra járók, hanem más szakos hallgatók is látogathassák. A mostanság aktuálissá váló, szigorú megszorító intézkedések és kényszerű leépítések azonban az ilyenfajta specializálódásnak nem kedveznek, ugyanis a meglévő ilyen célú kurzusaink - így a régészeti és a levéltári speciálkollégiumok - zömében alapítványi vagy pályázatokon elnyert összegek felhasználásával működnek. Igazi megoldást az jelentene, ha az intézmény jogi státusánalt változásával módosulhatna egyrészt, a tanárképzés szerkezete, másrészt pedig a képzés ideje. Jelenleg tanszékeink ugyanis zárt órakerettel és munkaprogrammal működnek. Gondolkodni lehet egy olyan sávos megoldáson is, mint példáid a művészettörténeti oktatás esetében, de ez a mai striúítiirában - az említett okok miatt - szinte lehetetlen vállalkozás. Miután felsőoktatási intézmény vagyunk, mi csali hosszútávon tudunk gondolkozni, dolgozni és eredményesen tevékenykedni. Ehhez azonban okvetlenül szükség van azokra a jogosítványokra, amelyek révén programakkreditáciőhoz jutunk. Ezzel visszakanyarod tunk az alapkérdéshez, amelyre nem tudjuk mikor és miként tudunk rá érdemben, ráadásul szívünk szerint válaszolni. Köszönöm a beszélgetést. 14