Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1995. (Szombathely, 1995)
2. szám - ADATTÁR - Sill Ferenc: Batthyány József kánoni vizitációja Szentgotthárdon 1757-ben
kat és a még szükséges plébániákat alapítani, azok épületeit pedig, amelyek már megvannak, vagy amelyeknek hiányosságai vannak, megfelelő módon javítani, minden egyest épségben fenntartani a szentkereszti és szentgotthárdi apát tartozik, ez az ő kötelessége. A Méltóságos és Főtisztelendő Szentgyörgyi Adolf győri püspök és Főtisztelendő Róbert szentkereszti és szentgotthárdi apát között létrejött megállapodás pontjait a szentgotthárdi apátság plébániáinak lelki irányításáról, amelyeket mindkét részről elfogadtak és megerősítettek, - elhelyezték a győri és a szombathelyi püspöld irattárban. Ezeknek a megállapodásoknak szempontjai ugyanazon irattárakban megtalálhatók. E megállapodás első pontját - úgy gondolom - itt közbeiktatom és ennek a szövege a következő: 1. Szabad és megengedett lesz, hogy a Főtisztelendő szentgotthárdi és szentkereszti apát az ő apátságának plébániáin teljes joggal vagy a saját rendjének szerzeteseit, vagy világi papokat, vagy más rend szerzeteseit saját belátása szerint lelkipásztori szolgálattal megbízhat, őket bármikor áthelyezheti, de kötelezve van nevezett főelöljáró és az ő utódai, hogy a világi papokat, vagy más rend szerzeteseit, akikre lelkipásztori feladatot bíz, a Méltóságos Püspöknek, vagy az ő helynökének bejelentse. Saját szent rendjének szerzeteseiről az áthelyezéssel kapcsolatos változásokat és azok nevét, akiket ez érint, csak a maga számára és emlékeztetőüljegyezze fel. 2. A plébános vezessen olyan könyvet, amelyben a kereszteltek, a házasultak és a megholtak nevét pontosan feljegyzi. A bérmálást eddig nem szolgáltatták ki. 3. Minden nap van szentmise. Vasárnapokon és ünnepnapokon nagy buzgósággal tartják meg a hasznos beszédeket és a nép számára katekézist. Első esetben németül, másodszor magyarul és minden harmadik vasárnapon vendül. Az istentisztelet fél 9 órakor kezdődik és két órán át tart. 4. A szentmisék bemutatását buzgón végzik. Előírt stipendiuma 17, vagy 15 krajcár. Az orgonával énekelt 50 dénár. Minden vasárnapon és ünnepnapon a hívekért ajánlják fel a misét. 5. A szentségeket a győri Rituálé szerint szolgáltatják ki. Senki sem halt meg végső szentségek nélkül. 6. Az Oltáriszentséget tisztelettel, lámpa és csengő kíséretében viszik a beteghez. Az oltár előtt is ég az örökmécses. 7. A segédlelkész atyák jó példával járnak a hívek előtt. 8. Engedély nélkül két szentmisét egy napon nem mutatnak be. 65