Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1995. (Szombathely, 1995)

2. szám - ADATTÁR - Tóth Gábor: A baltavári őslénytani kutatások története

Hoemes véleményét, aM a thráciai emeletbe helyezte el; Lóczy, Lőrenthey és Schlesinger pedig a felsö-pannoniai-pontusi emeletibe határozták. Ugyanitt azt találjuk, hogy Sinzow a felső-szarmata emeletbe tartozónak vélte. Sümeghy a puhatestűek maradványai alapján felső-pannon korúnak ítéli.

1 Szintén a puhatestűek alapján Halaváts alsó-pontusi emeletbe, majd módosítva a felsö-pontusi kor végére, az Unió Wetzleriszintbe állítja. Ádám

1 szerint a folyóvízi homok a felső-pliocén meleg, nedves és mérsékelten humidus időszakában rakódhatott le, Kormos pedig a kÖzépsö-pannoniai-pontusi korba teszi. A végső összegzést a csontmaradványok, molluszkák figyelembevételével, de alapvetően a paleobotanikai kutatásokra és a rétegtanra támaszkodva Horváth adja meg. Szerinte a Hipparion-faunát tartalmazó keresztrétegzett folyami homok a pliocén felső-pannon al-emeletének felső szintjének rétegébe tartozik. A miocénig még megvolt a szárazföldi híd, az összeköttetés Afrikával, így az ottanihoz hasonló állatvilág élt ezen a tájon. A Pannon beltó vize fokozatosan elvonult a területről, egy tavakkal tarkított, folyóvizekkel szabdalt vidék alakult ki. Legjellemzőbb állatáról, a háromujjú őslóról Hipparion-faunának nevezik az itteni élővilágot. (A ló fejlődéstörténetében a Hipparion szerpét Brehm is tárgyalja.) A kialakult, keresztrétegzett agyagos-homokos rétegek a kiédesedő beltó üledékeinek befejező sorozatához tartoznak. A Congeria uiigula caprae-s szinteknél fiatalabb üledékek szintjéből származik a pikermi típusú gerinces fauna. E szinteket megfigyelhetjük még Zalabér térségében is a homokfeltárásokban, valamint a Bérbaltavárról Csehi felé vivő út bal oldalán a falutól 1,5 km-re lévő feltárásban egyaránt. Itt 0,7 m főte alatt 3,5 m vastag építési homok található, amely puhatestül szerint ugyanezt a kort képviseli. Ekkor a Zala még a Zalalövő táján eredt, a mai felszín felett kb. 3050 méterrel magasabb térszínen folyt a mai Zalabér vidékére, majd a mai Marcal-völgyön át Győr körül ömlött a Dunába. Ezt az ősfolyót először Benda Fluvius Schafarziki ponticus néven írta le, majd Sümeghy azonosította a Zala ősével. A későbbi kutatások szerint az Ős-Zala az Ös-Rábába ömlött ebben az időszakban. Ebbe a mély folyómederbe zuhantak le az óriási tűzvészektol megriadt, menekülő állatok. A csontokat vizsgálva láthatóak helyenként az égésnyomok, másutt pedig a zátonyokon dögevőknek kitett maradványokon a hiénák által rágott csontok halmozódtak fel. Az a tény, hogy az állatok tömegei összezúzták magukat, ott maradtak a dögevők prédájául, azt az állítást támasztja alá, hogy kiszáradt fo54