Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1995. (Szombathely, 1995)

2. szám - Komjáthy Kálmán: Oroszok Körmenden 1945-1957 - Az alkalmazásukban dolgozó festő visszaemlékezése -

udvaron fából készült fa és széntárolókat építettek és a levéltár, könyv­tár megmaradt papírjait használták gyújtósnak. Elekor elkezdődött min­den idók talán legvandálabb pusztítása. Ezt még megelőzte, hogy Kősze­gi János igazgató tanító könyörgött a parancsnoknak, hogy legalább az értékes könyvtár néhány példányát had mentse meg. A parancsnok jóér­zésű ember volt, mert rögtön három teherautót bocsátott az igazgató rendelkezésére, akinek diákjai ölükben hordták le az értékes könyve­ket. Három teherautót megraktak, és még csak 40-45 % lett lehozva. Az irattár sorsáról dr. Kevey és Kőszegi János állított össze egy jegyzőköny­vet, mely a városi múzeumban található. A kastély bútorai közül néhányat iroda vagy magánlakás céljára el­szállítottak, a többit az ablakon kidobálták, összetörték. A szép szőnye­geket, képeket a tisztek és a lakosság egyaránt vitte, ld mit ért. Később, egy-két év múlva a leszerelő tisztek eladogatták italért, pénzért ezeket az értékeket. A csodálatos kézzel faragott rámában lévő festményeket - hercegi ősök és híres személyeket - átfestették Sztálin, Hruscsov, Ma­linovszkij, Timosenko, Zsukov képeire. A megmaradtaltat borotvával ki­vágták a keretből és szőnyegként lerakták a kőre vagy padlóra. A szobrok sorsáról is meg kell emlékezni, ezeknek nagy részét, ami bronzból készült, beolvasztották csapágynak, a Idsebb, szép szobrokat eltulajdonították. Körmenden 1945 augusztusától nagy létszámú orosz katonai egység tartózkodott, mintegy 400 db járművel. A kisváros szinte minden na­gyobb épületét a katonaság foglalta el. A két laktanyán kívül a Batthyány­kastély, a Heiszig-ház, a Tábornok-ház, a Jáger-ház, a Korona, a Kardos kocsma, az egykori kir. Járásbíróság, a Dömötör-ház, a tisztviselőtele­pen (itt lakott a városparancsnok). Ezenkívül még számos magánház egyes szobáit vagy teljes házat igénybe vették. A városi parancsnok iro­dája 1951-ig az egykori Nagykaszámyában, az észald épületrészben volt (ma a Styl van benne). A Heiszig-házban a keleti szárnyon a tiszti kony­ha és étkezde, a nyugati szárnyon a magazin (kantin) volt. Az egykori Járásbíróság épületében volt az, „oficérszki opsizsityi", vagyis a nős tisztiszállás. (Később itt rendezték be az iskolát is, gyermekeik számá­ra. Ebben az épületben 38 kisebb-nagyobb szoba volt. A kiskaszárnya földszintes épület volt, direkt katonai célokra. Itt helyezték el az akna­vetős és golyószórós egységeket. Parancsnoka I.O. Novait alezredes volt. (Ma körzeti iskola van a helyén.) A Kardos-kocsma a nőtlen tisztek szállása volt. A Tábornok-házban az ezredtörzs parancsnok, A. Szergejevics Jesznagorodszkij alezredes és I. N. Nacsvind pénzügyi százados lakott. Az eredeti Iáitokat a hátsó 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom