Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1994. (Szombathely, 1994)

1. szám - Kuntár Lajos: „... európai értékű és hírű nagy művész ..." -100 éve született Derkovits Gyula—

KUNTÁR LAJOS „...EURÓPAI ÉRTÉKŰ ÉS HÍRŰ NAGY MŰVÉSZ..." -100 ÉVE SZÜLETETT DERKOVITS GYULAA címül használt idézetet a vasi képzőművészeket tömörítő Szent Márton Céh által 1936. január 26. és február 4. között Szombathelyen rendezett Első Dunántúli Képzőművészeti Kiállítás nyomtatott katalógusa Előszavából vettem. A teljes szövegrész így hangzik: „A kiállítás keretébe kapcsolta be a Céh Derkovits Gyulának, a szombathelyi származású, oly korán elhunyt európai értékű és hírű nagy művész, művészi hagyatéka egyrészének kiállítását is. Ez az anyag azt bizonyítja, hogy Derkovits minden iránytól, minden elődjétől és kortársától függetlenül alkotta meg a maga sajátos, nagyvonalú művészetét és eljutott kora halála ellenére a legmagasabbrendű művészeti beteljesülésig: önmagát tökéletesen, a maga nyelvén fejezte ki, talán azért, mert majdnem teljesen önmaga volt a maga tanítómestere, akadémiák, mesterek közbenjötte nélkül.*' Altalános jelenség, hogy a társadalom egy-egy kimagasló személyiség igazi értékét, nagyságát, csak a haláluk után ismeri el. Nem kivétel ez alól Derkovits Gyula sem. A Szombathelyen ma sok formában megörökített Derkovits Gyula 1894. április 13-án született városunkban. A hasonnevű apja asztalosmester volt, s fiát is gyalupad mellé kényszerítette, pedig az ifjú inkább a festőszakmát választotta volna. Az apai akaratnak megfelelően Gyula 1910 őszétől 1913. november 15-ig inasa, majd 1914. március 16-ig segédje volt —önvallomása szerint: rabszolgája- apja műhelyének. Korán kezdett rajzolgatni, festegetni. Falakon és deszkalapokon bontogatta tehetségét. Erre azonban a hosszúra nyújtott munkaidejében, nem igen volt alkalma, ezért, mint vallja: „Fájó szívvel gondoltam és vágytam az estét a rajzolásért, amit most már csak ritkán csinálhattam és csakis este, mikor kifáradtan abbahagytuk a munkát és a többiek pihenőre tértek." Az ifjú Derkovitsnak tehát az esték és az ünnepnapok adták azokat az örömteli órákat, amelyekben szabadon élhetett művészi hajlamainak. Természetesen ennyi nem elégítette ki, ezért mivel a népes, az anya halála után folytonosan viszálykodó családot anyagi gondok nyomasztották, hogy megszabaduljon a pokollá vált családi kötelékeitől, 1914 tavaszán önként jelentkezett katonának. 5