Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1994. (Szombathely, 1994)

1. szám - MŰHELY - Mészáros Árpád: Aranykezű kisiparosok méltó utóda —Ecsetvonások Komjáthy Kálmán portréjához—

mázta, hogy a bevételekkel idős, beteg iparostársakat ill. özvegyeiket segít­sék. Állandó jó kapcsolatot tartott a terület iparostársaival. 1989-ben vonult nyugdíjba. A több mint száz darabból álló felszerelését a Rába Múzeumnak ajándékozta. A RESTAURÁTOR A szó által kínált titulust elutasítva, a restaurálás mindig közel állt a szívéhez. Szépségeivel Haranghy Jenő segédjeként ismerkedett meg. Neki a szak­ma szeretetén túl, a művészet iránti érdeklődés felkeltését is köszöni. Nála csiszolta kézügyességét, a színek, a tónusok megfelelő hatású kezelését. A régi épületek, muzeális értékű lakószobák restaurációjánál a kisebb kőműves munkákkal együtt, a festést maga végezte. A nagyobb, átalakítás­sal is járó munkálatokhoz tanács.okat adott. Esetenként hiteles dokumentá­ciót (tervrajz kópiák, fényképek) biztosított. Mert minden „ilyet" máig is őriz. Haranghy halála után követte és követi mestere alkotásainak sorsát, esetenkénti hányattatását. Az elmúlástól és a hagyaték szétszóródásától tartva mozgósította Kőszeg és Körmend városának vezetőit. A segítségükkel így jópár képet mentettek meg az enyészettől. A falfestmények restaurációs munkálatai közül kiemelkedik a körmendi kórház területén lévő kápolna, a kőszegi egykori evangélikus leánykollégium, s Budapesten az Istenhegyi úton található Szent László római katolikus templom festményeinek a hely­rehozatala. Erre az utóbbi munkájára különösen büszke, mert az épületet Ybl Miklós tervezte. Többek között felújította, tisztította a körmendi Kossuth szobrot. 12 te­lepülésen —Körmenden is— szószólója és tevékeny részese volt az első- és a második világháborúban elesett áldozatoknak készült emlékművek restau­rálásának, a megfelelő helyük kialakításának. A köztéri és utcai névtáblák, emléktáblák, címerek felhelyezése mellett, a közintézmények névfelfestését is elvégezte E „tárgykörben" a legutóbb, s egyben az egyik legreprezentán­sabb alkotása Körmenden a Deák F. u. elején található. Az itt lévő ház tűz­falára 86 négyzetméteren Körmend térképét festette meg. Erre az O keze nyomán 62 utca és 160 db ábra került. A NÉPI TÁRGYAK GYŰJTŐJE „Gyűjtő szenvedélyemet áldott emlékű tanítóimnak, illetve igazgatóimnak köszönhetem. Kőszegi Jánosnak és Madáchy Károlynak, akik nagy szenve­déllyel gyűjtötték a szűkebb pátriánk szellemi és tárgyi emlékeit. Farkas József ipariskola (tanonciskola) igazgatójának a keze alatt vált belőlünk, a kis nebulókból, „mester legény". Mindig magas fokon beszélt arról, hogy mi leszünk „az aranykezű magyar kisiparosok méltó utódjai." — 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom