Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1994. (Szombathely, 1994)

1. szám - MŰHELY - Szabó László: „A külső divatok sohasem befolyásoltak" —Bemutatjuk Ács Lászlót-

tül ezt csinálni anélkül, hogy egy pillanatig eszükbe jutna, hogy ok színészek, hogy ebből valamilyen előnyük származhat. Ezt a csodát —hogy őszinte legyek— magamnak sem tudom egészen megmagyarázni. Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy egy belső ösztönzés; belső szépre való törekvés hajtja ezeket az embereket, hogy még 60-65 évesen is az első szóra jönnek a próbákra, estéket, hónapokat töltenek el szövegtanulással, mozdulatok begyakorlásával, ami bizony tőlük nagy önfegyelmet, kitartást és lemondást is kíván. Es van, aki már 35 színdarabban játszott. Bocsáss már meg, de azért ehhez a te hívó, ösztönző szavad is kellett. És jól emlékszem olyan időszakra, amikor a falusi hagyományos színjátszás iránt a hivatalos kultúrpolitika nem igen lelkesedett. Legalább is fanyalogva tekintett arra, azaz ez a fajta tevékenység ugyancsak nem illett az akkor éppen felkapott divatokba. Ha visszagondolsz csaknem 40 éves gyarmati ténykedésedre, mit tartasz abban a legnagyobb személyes sikerednek? Minek köszönheted azt? Egyetlen dolgot kiemelni igazán nehéz volna. De ha már ilyenre.kell vállalkoznom, az iskola visszahozatalát említem meg. Amikor úgy alakultak a körülmények, nehéz szívvel ugyan, de beletörődtünk a Rátótra való körzetesítésbe. Amikor viszont a leghalványabb remény, mód adódott, azt mondtam: vissza lehet, és vissza kell hozni az iskolát. Akkor bizony sokan nem hitték el ezt, még a mai tantestületből sem. En viszont azt mondtam, hogy ha a falu nagyon akarja, vissza tudja hozni az iskoláját. Es ebben nagy segítségünkre volt az akkori csörötneki tanács. Furcsának tűnhet, hogy én most a régi tanácsot dicsérem, de én a dolgokat sohasem politikai alapon ítélem meg. Egyébként is azt gondolom, hogy bizonyos történések nem rendszer-, hanem személy függőek voltak. En sohasem kerestem mindenáron a konfliktusokat. Ha kellett, és ha elveimet nem sértette, én is igyekeztem alkalmazkodni, nem kerestem az összeütközést. Talán ezért is nézték el nekem, hogy ugyan néha-néha olyat csináljak, ami nem az éppen aktuális politikai-ideológiai vonal kiszolgálása, hanem valami más, ami azonban ebben a faluban, ebben a közegben nem hasztalan. A legtöbb segítséget természetesen a családomtól kaptam. Feleségem révén a falu nagyobb részével rokonságba keveredtem. Annak külön örülök, hogy mindkét fiam részese a munkámnak, remélem, hogy átveszik majd tőlem a stafétabotot. Arra neveltem őket, remélem az életemmel is, hogy nem vezetni, nem parancsolgatni hanem szolgálni érdemes. Köszönöm a beszélgetést! 33