Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1994. (Szombathely, 1994)
2. szám - KÖNYVESPOLC - Bajzik Zsolt: Dokumentumok a magyarországi zsidóság holocaustjáról
muraszombati zsidóság útját sem, őket a nagykanizsai internálótáborba szállították. Szomorú tényként fedezhetjük fel Kőszeg városánál azt a vörös hatágú csillagot, mely az egyetlen vasi kivégzőhelyet mutatja. Egy kisebb térkép is segíti a könnyebb eligazodásunkat, mely a „Zsidótalanítási műveleti zónákat" mutatja be. E szerint 6 zónát jelöltek ki, melyekre területileg meghatározott tisztogatási akciót irányoztak elő. Itt is megkülönböztető jelet kapnak a katonaság, csendőrség és rendőrség központjai és alközpontjai, valamint a deportálás és a halálmenetek útvonalai. Az első zóna Északkelet-Magyarország és Kárpátalja, a második Észak-Erdély, a harmadik Észak-Magyarországot, a negyedik a Dunától keletre fekvő területeket, míg az ötödik zóna nyugat- és dél-dunántúli részeket, a hatodik pedig Budapestet és környékét foglalta magába. Ezekre a zónákra számszerű adatokat is találunk. A legtöbb személyt az elsőből szállították el, közel 290.000 embert. Míg ehhez képest „kevés" volt a Nyugat és DélDunántúlról elszállított 29566 fő. Négy fő irányban történt mindez, melyek végállomásai Mauthausen, Auschwitz, a bori rézbányák, Kamenyec-Podolszkij. Érdekes Ságvári Agnes felvetése, mely szerint a Holocaust nem 1944-ben kezdődött, hanem már 1941-ben, mikor többezer külföldi illetőségű zsidót deportáltak Lengyelországba és 1943-ban 10.000 főt internáltak Szerbiába, akiknek többsége többé nem tért vissza. Ezeket az információkat a térképhez csatolt mellékletből olvashatjuk el, mely segítséget ad az eligazodásunkhoz. Hiszen ebből megismerhetjük a csendőrség és rendőrség szervezeti felépítését, területi elosztását s ennek kapcsán érthetjük meg miként volt lehetséges 3 hónap alatt végrehajtani ezt a műveletet. A tíz darab melléklet pedig „érdekes" adalékkal szolgál mind a gettósítás folyamatáról és a vagonirozásról, mind a munkaszolgálatosokkal való bánásmódról. De a statisztikai adatokból képet kapunk a zsidóság 1941. évi létszámáról, mely akkor 725.007 fő volt, de a számítások alapján a zsidótörvények által sújtott lakosság ennél százezerrel több embert érintettek. Végül is mekkora volt az emberveszteség, pontosan a mai napig nem tudjuk, s itt sem derül ki. Ezekután még meg kell említeni a hasonló formátumban megjelent és a budapesti zsidóság holocaustjáról kiadott térképet és mellékletét, mely az itt élő zsidóság egy részének legyilkolásáról, illetve az arra tett kísérletekről tudósít és szemlélteti a védekezés 1944-es eseményeit. Ebből a kiadványból megismerhetjük a budapesti központi gettót, a nemzetközi „védett" gettót, a mentés szervezési formáit és a zsidóüldözést irányító német és magyar hatóságok területi elhelyezkedését. Külön térkép emeli ki —nagyított formában— a központi gettót, a benne kialakított közigazgatási beosztás feltüntetésével. 93