Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1994. (Szombathely, 1994)
2. szám - KÖNYVESPOLC - Tilcsikné Pásztor Agnes: Vasi életrajzi bibliográfiák
Az összeállítás három fejezetre tagolódik. Az első Szily műveit és publikált levelezését tartalmazza. Ezt követően ismerkedhetünk meg az élet- és pályaművét tárgyaló irodalommal. A bibliográfia érdekes fejezete a „Tiszteletadás Szily Jánosnak", ahol a Szombathelyen felállított szoborral kapcsolatos irodalmon kívül a hozzá írt verseket és ajánlásokat tárja fel, valamint a róla készített képek jegyzékét közli. Szily János. Összeáll. Nagy Éva. Szombathely, 1992. 77 p. ill. (Vasi életrajzi bibliográfiák; 29.) * * * Két évvel Káldi János halála után példás gyorsasággal jelent meg a költő életútját összegző kötet. A sorozat 30. bibliográfiája elé Takács Miklós könyvtárigazgató írt meleg hangú előszót. „Számunkra ünnepivé — igaz, kisebb kisugárzású körben — azzal vált ez a kötet, hogy Káldi János szakmabeli volt, nemcsak művelője az irodalomnak, hanem terjesztője is. Evekig dolgozott együtt a szombathelyi könyvtárosokkal úgy is, mint a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár tájékoztató-kölcsönző könyvtárosa és úgy is, mint az újabb könyvtáros-nemzedékek főiskolai oktatója." Az összeállítás a költő-tanár Káldi János munkáit veszi számba, a szépirodalmi alkotásokat, publicisztikai írásokat, munkásságával foglalkozó irodalmat és függelékben a kéz- és gépiratban maradt műveket. A bibliográfia időrendi felépítésű. Ha ugyanaz a vers eltérő címeken is megjelent, címenként került csoportosításra, feltüntetve a szövegváltozatok első sorát is. A szerkesztő Prejczer Paula az önálló köteteket tartalmilag is feltárta. A bibliográfia értékes, további feldolgozásokra ösztönző fejezete a függelék, amelyben a család tulajdonában lévő és a szerző által összeállított, de mindeddig meg nem jelent köteteket, a „Kockás füzet" verseit, illetve a kéz- és gépiratban maradt eddig ismeretlen írásokat találhatjuk. A kötet a sorozat többi darabjaitól eltérően kiváló nyomdai munka eredménye, a betűtípus —s ez is előnyére szolgál— eltérő az előző füzetekétől. Káldi János. Összeáll. Prejczer Paula. Szombathely, 1993. 231 p. ill. (Vasi életrajzi bibliográfiák; 30.) • # * * A sorozat 31. kötete sokak számára bizonyára ismeretlen Bitnicz Lajosnak állít emléket. Nyelvész és líceumi tanár volt, korának, a 19. századnak elismert szaktekintélye, akinek szerény tudós alakját az utókor méltatlanul elfeledte. Az összeállítás szerkesztője Köbölkuti Katalin, így ír róla: „Bitnicz Lajos nem volt rendkívüli egyéniség, azok közé tartozott, akik évtizedeken át hasznosan, csendben munkálkodnak. Nem csak korának polihisztora, hanem alkotó egyéniség, az ifjúság melegszívű nevelője volt." A karcsú kis 89