Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1994. (Szombathely, 1994)
2. szám - ADATTÁR - Sill Ferenc: Kethely-Szentgotthárd kánoni vizitációja
oltárterítő 2, kéztörlő 3, abrosz 1, feszület fából 1. Gyertyatartó fémből 2 és fából 2, csengő 2, ón edény a szentelt víz részére 1, fémdoboz ostya tárolásra 1, ostyasütő vas 1, láda 1, zászló 6, Fából készült oltárszekrény az oltár közepén 1. A plébánia-házról, a plébánosról és mindkettő javadalmáról A plébánia-ház a falun kívül, nyugati részen épült, megfelelő állapotban van, kertje a plébánia mellett folydogáló patakon túl terül el és felhúzódik a hegyre a templom irányában. — A plébánia és a leányegyházak lakói együttesen kötelesek felépíteni, felújítani és bekeríteni. Földjei három különböző helyen vannak, éspedig 9 hold (18 köböl nagyságban) a templom mellett, 4 hold (8 köböl nagyságban) a kisfaludi Szegben, továbbá 2 hold (4 köböl nagyságban) a háromházi határban a Bereknél. Ez utóbbi szántóföld a Rába folyón túl van. A plébánia lakói mindennemű munkát tartoznak elvégezni, így aratni és behordani, de ezt elhanyagolják. Valamikor két zsellér tartózkodott a templom mellett, akiknek lakóháza jelenleg romokban van és lakatlan. Valójában ezen a helyen és most széltében-hosszában a plébánia kertje terül el. Ezen kívül van egy szőllő a nagyfalvai szőllőhegyen, mintegy 3 kapás nagyságú. Ezt az uradalom vállalt gyakorlata szerint és kötelezésével Nagyfáivá és Raáx falvak lakói tartoznak művelni, három alkalommal megkapálni, kar ózni, a tarló-szalmát összegyűjteni stb. Az egész jobbágytelek egy nagyköböl gabonát ad, részben búzát, részben rozsot, a fél jobbágytelek fél köböl búzát, vagy rozsot ad, a negyed és nyolcad telek ugyanazt arányosan. Szentgotthárd mezővárosban azonban nem gabonát, hanem helyette minden telkes ház évente 5 garast. A plébánia hívői tűzifát is tartoznak adni, de ezt esetenként elhanyagolják. — Minden telek, bármilyen nagyságú is legyen, —Szentgotthárd mezővárost kivéve— évente egy csirkét szolgáltat be. Stóla. A keresztelés után 3 garast, egyházkezelő esetén 1 garast, ha törvénytelent keresztelnek 1 tallért adnak. Amikor teljesen új keresztvízzel keresztelnek —három egymás utáni esetben— 10 garas jár. A hirdetés után 1 garast, házasságkötéskor 5 garast, 1 pint bort, 1 kiskendőt, 1 cipó kenyeret és aszalt gyümölcsöt adnak. Ha a nőjegyest házassághoz elbocsájtják, 1 tallér jár. Beteggyóntatás és áldoztatás esetén a plébánia és a mezőváros területén 1 garas, három leány egyházban: Sidon, Kisfaludon, Talapatkán 2 garas, a többi leány egyházban 5 garas a járandóság. Utolsó kenet esetén 5 garas. Temetéskor a plébánia területén 5 garast és a keresztre függesztett kiskendőt, a többi összes leányegyházakban 10 garast és keresztre függesztett kiskendőt adják. A temetési beszédért 1 forint jár. Olvasott mise stipendiuma 5 garas, az énekes mise után 10 garas. 74