Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1994. (Szombathely, 1994)

2. szám - Kuntár Lajos: „Nyomtatta Siess Antal József. 1794." —Először Szombathelyen jelent meg Mikes Kelemen Törökországi levelei—

Az első levél kezdő sorai kéziratban ... Szombathely első nyomdásza és műhelye 1790 nyaráig kapott helyet a szemináriumban. Ugyanis, II. József halálával véget ért a központosított papképzés. A másutt tanuló kispapokat a Helytartótanács 1790. június 5-én rendelte vissza egyházmegyéikbe. Szily érthető módon sietett a szombathelyi képzésük feltételeinek megteremtésével. Az épület kiürítését, felszerelését Böle András vicerektorra, későbbi püspökre bizta, aki meg is teremtette a zavartalan képzés feltételeit. A szeminárium földszinti nagytermét a Siess nyomda augusztus közepén hagyta el, s ekkor —miként ezt Ulreich Tibor írja— a posta-épületbe, a mai Köztársaság tér 9. sz. alá költözött. 7 Szily Jánosnak a nyomda indításában meghatározó szerepére utal Siess­nek hozzá írt levele, amelyben „a köteles hálától is indíttatva" mond köszö­netet „a nagy kegyért és jóindulatért, mellyel Püspöki Méltóságod engem a nyomdával a tisztelendő ifjú klerikusok szemináriumi épületében mindez­ideig megtűrni és támogatni méltóztatott. Jelen soraimmal ki is fejezem örök hálámat Magamat legalázatosabban további jóindulatába és pártfogásába ajánlom. Püspöki Méltóságod előtt alázattal, és alávetettséggel hajlok meg. Szombathely, 1790. augusztus 20. Legkisebb szolgája Szisz Antal nyomdász ugyanott." 8 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom