Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1993. (Szombathely, 1993)

2. szám - KÖNYVESPOLC - Simon Endre: Szabó László: Százéves a szentgotthárdi szakképzés

sok városa lett, bár nagyüzem is alakult 1896-ban az óragyár, a kaszagyár 1902-ben. A gyáripar belépése átütemezte a szakmai képzést is. Érdekes a szentgotthárdi szakképzés történetében a tanítók helyzete és fizetése. Évi egy óra díját állapították meg és ezt szorozták meg a megtartott órák számával. Ez állandó harcot jelentett a tanítók és a város között, mert a város a központilag megállapított összeg lefaragására törekedett. A tanítók másodállásban tanítottak. Mivel az oktatás vasárnap, vagy a késő délutáni, vagy a kora esti órákban történt, így a tanítók szabadidejükben végezték a tanítást, ami jó fizetés-kiegészítést jelentett. A nappali tanítás bevezetésére csak az 1919-20. tanévben került sor. Szabó László névszerint felsorolja a tanerőket. Pum János 1878-1925 között dolgozott az elemi és ipariskolában. Bátor, kezdeményező ember volt. Résztvett a közügyek intézésében is. Megemlíti még Kern József, Fornberger Andor, Czipott Céza és Luka Ferenc nevét, azokét akik a legtöbbet tették a szentgotthárdi iparoktatásért. Talán szerencsésebb választás lett volna III. Béla helyett valamelyikőjük nevét felvennie az iskolának. Elgondolkoztató a névváltoztatás időszerűsége ma is. A trianoni békeszerződés elvette Szentgotthárd iparának hátterét. Beszűkült a piac és így a tanulólétszám. Az 1922. évi XII. te. megreformálta a tanoncképzést. A felvétel előfeltétele a négy elemi osztály, illetve az írni-olvasni tudás lett. Az 1936. évi törvény már hat elemi elvégzését jelölte meg előfeltételül. A tanulók évközben folyamatosan iratkoztak be az iskolába és folyamatosan szabadultak fel. Sok volt a vend és német anyanyelvű tanuló, akik csak nehezen birkóztak meg a magyar nyelvű oktatással. Az ipartestület megalakulásával ők is beleszólást követeltek az iskola életébe. Az iskola és az ipartestület közti ellentét a tanítókon csapódott le. A mesterek sokallták az iskolában töltött időt, ami szerintük a munkaidő rovására ment. Az iskolatörténet aránylag keveset mond a tanoncok önműveléséről. A tanítás az elemi iskola épületében folyt. Száz éven keresztül nem volt önálló épülete az iparoktatásnak, ezt csak 1991-ben kapott. Változatos az iskola élete 1945 után. 1949-ben államosították a tanonciskólákat is. Uj alapokra helyezték a tanulóképzést. 1950-ben megalakult a „Munkaerő Tartalékok Hivatala" szovjet mintára, amely a nagyipart erőltető iparpolitika céljait szolgálta. A tanulóképzés 1951-55 között Szentgotthárdon szünetelt. A tanulóknak Szombathelyre kellett bejárniok. 1955. szeptember 15-től indult újra a helyi képzés és 1957-től a Munkaügyi Minisztérium 41 l-es számú helyi ipari iskolája lett Szabó Ferenc igazgató vezetésével. Az iskola a Szombathelyen székelő megyei igazgató vezetése alá került. A még nem önálló, főhivatású tantestület tagjai többségében tanári végzettségűek, csak 1969-70. tanévtől neveztek ki főhivatású igazgatót az 93