Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1993. (Szombathely, 1993)

2. szám - MŰHELY - M. Kozár Mária: „Az ember szinte lázba jön ..." —S. Pável Judit portréjához—

rom nagy élménye volt. Munkakedvét, munkaszeretetét abból láttam, hogy fáradtan sem volt rosszkedvű. Később, amikor már nagyobb lány lettem, és édesapám idejét inkább a Vasi Szemle szerkesztése kötötte le, több időt töltött itthon az íróasztal mellett. Hányszor hozott apám délben, ebédidőben vendéget! Vígan beállított, hogy „Szervusz, Inci, kedves vendéget hoztam ebédre!" Itthon krumplileves és darástészta készült délre. Szegény anyám mindig restelkedett, hogy ilyen egyszerű ebéddel kínálja meg a vendéget. Mindnyájan leültünk az asztalhoz és én is hallgattam a beszélgetést. Akkor még nem voltak munkaebédek. Ha valaki a fordítások vagy a Szemle ügyében Szombathelyen felkereste őt a múzeumban, meghívta ebédre és hazahozta. Megismertem egy sor olyan embert —Várkonyi Nándortól Tamási Áronig és Bárdosi Németh Jánostól Rumi Rajki Istvánig- akit ma igen nagyra értékel a magyar tudománytörténet. A nyelvészet és az irodalom iránt On soha nem érzett vonzalmat? A nyelvészet, mint tudomány iránt nem, az irodalom iránt igen. Az irodalom mindig is érdekelt. Mindig szerettem. Gimnazista koromban az önképzőkör ös munkáimért sok dicséretet kaptam. Kitűnő magyartanárom volt Szemző Magda személyében, aki viszont édesapámnak volt a tanítványa. Mikor Weöres Sándornak apámhoz írt leveleit sajtó alá rendeztem, és az előszót megírtam hozzá, éppen meglátogatott minket Gazdag Erzsi. Kérte, hogy olvassam fel neki. Erzsi becsukott szemmel hallgatta végig felolvasásomat, az előszót, és azt mondta : „Az alma nem esett messze a fájától, neked is jó írói vénád van." Ez „Orzsétől" nekem nagyon jól esett. Károlyi Amy és Sándor is nagyon melegen gratuláltak és köszönték a levelek közreadását. Ezek az értékelések bíztattak, hogy jó úton járok. Miért választotta mégis az ének-történelem szakot? Eredetileg zongorista szerettem volna lenni. De a háború végén, 1944-45ben, a szüleim nem engedtek el Budapestre, hogy zenei tanulmányaimat folytassam. Gsak az első akadémiai osztályból vizsgáztam le, aztán elvégeztem az ötödévet a tanítóképzőben. Mikor lehetőség nyílt rá, felvettem az ének szakot. Nehéz éveket éltünk a háború után. Édesanyámtól még a nyugdíját is megvonták egy időben. Itt maradtunk ketten, idemenekült nagymamámmal és nagybátyámékkal. Ok nyugdíj nélkül, én meg alig kerestem valamit. Vonzott az ének szakhoz a remény, hogy abban kevesebb a politika, amitől én irtóztam. A történelem szakot sokkal később vettem hozzá, utólag levelezőn végeztem el. De nem bántam meg, mert a történelem mindig nagyon érdekelt. Amikor én történelmet tanítottam - 1973-tól kezdve - már jobban volt arra lehetőség,hogy igazán történelmet tanítson az ember. 18