Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1992. (Szombathely, 1992)

1. szám - ADATTÁR - Varga J. János: A körmendi uradalom és a 19. századi Rába-szabályozás

63.000 hold, februárban 150.000 hold került víz alá - a 19. század eleji megfigyelések szerint.

3 A folyó szeszélyes vízjárásával sok gondot okozott. Partjain már a középkorban árvédelmi gátakat építettek és szabályozásának kérdése a 17. századtól foglalkoztatta a megyei hatóságokat és az országgyűlést. Az 1622:42. te. elrendelte a vízimalmok megvizsgálását és a meder kitisztítását. A medertisztításra vonatkozó törvényt 1635-ben, 1638-ban, 1647-ben és 1655-ben megújították.

4 A 17. századi törvényhozás kísérletei azonban eredménytelennek bizonyultak, s e legelemibb árvízvédelmi intézkedéseken a következő évszázad szabályozási tervei sem léptek túl. Ezek is főleg a növényzet, fatuskók, partlecsúszások eltávolítására és a meder tisztítására, jókarba helyezésére terjedtek ki. Emellett szabályozni kívánták a malmok építését, a hídnyílások nagyságát, hogy a folyó esése és a meder vízemésztő képessége megnövekedjék, de nagyobb mederáthelyezésre nem gondoltak. A tervek megvalósításához különben is csak a megyék segítségére, a jobbágyok robotmunkájára lehetett számítani, mert az állam az ilyen célra rendelkezésre álló pénzt a hajózható folyók szabályozására fordította.

5 A helyi lakosok a 19. század közepéig sokat tettek az árvíz elleni védekezés terén, de végleges rendezésre csak az 1880-as évek végén került sor. A szabályozási tervek sorra megbuktak a helyi ellentétek miatt: az egyes megyék, helységek és birtokosok, valamint a folyó fölső- és alsó szakaszán, sőt a két parton szemben lakó érdekeltek vitáiban. Munkájuk értékét a több megye sorsát átfogni nem képes szemlélet és az egyszerű technika mellett kétségessé tette az is, hogy a víz erejének felhasználására irányuló törekvésük — a malmok működtetése — újabb nehézséget jelentett árvízvédelmi tevékenységük során. Árvízvédelem és vízhasznosítás így hosszú időn át egymással feloldhatatlan ellentétbe került. A Rába ingadozó vízjárása és mindjobban szétterülő medre nem mindig biztosított elegendő vizet a malmok hajtásához. Ezen úgy segítettek, hogy a malomgátakat magasra emelték, átfogva velük a folyó teljes szélességét, ami a nagyvizek lefolyását lehetetlenné tette. Korán felismerték ennek veszélyét, s a 17. század végén I. Lipót rendeletére küldöttség járta be a Rába vidékét. Ők fogalmazták meg először, hogy az árvizek legfőbb okozói a malmok, gazdasági jelentőségük miatt azonban nem bonthatók le. így azután hiába rendelte el az 1751:14. te. a bajt okozó malomgátak eltávolítását, a rendelkezést senki sem vette komolyan.

6 Húsz év múlva Krieger Sámuel helytartótanácsi mérnök mérte föl a Rábát és a Rábcát. Már a javaslat első pontjában szóbakerült a malmok ügye. Krieger azt indítványozta, hogy azokat a Kis-Rábából távolítsák el, az Öreg-Rába alsó szakaszának malmait pedig külön e célra ásott csatornába helyezzék át. A megyei hatóságok — a községek kérésére — tiltakoztak a malmok lerombolása ellen, mondván, hogy azok "több hasznot hajtanak, mint ami kárt az árvíz okozni szokott." A 18. század második felében egyre több malom épült a folyón, s számuk a 19. század eleji gabonakonjunktúra befejeződése után is emelkedett, mert a gabonára ekkor már nehezen találtak vevőt, így azt a helyszínen kellett földolgozni. 1833-ban még csak 25 vízimalom működött a folyón, 1860-ban 57,1870-be már 68. A malmokat főként a Rába felső, vasi szakaszára építették, ahol a folyó esése nagyobb volt, de a vízimalmok Vas megye uradal72