Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1992. (Szombathely, 1992)

1. szám - ADATTÁR - Tóth Endre: Vázlatok Szombathely történetéhez a 14. századig

mány helytartójához, Amatiushoz vitték. A bírósági tárgyalást és az ítélet végrehajtását a püspök a 4.sz.-ban írt szenvedéstörténetéből ismerjük. Az elbeszélést az utóbbi évtizedekben napvilágra került szombathelyi leletek hitelesítik. A helytartó, hogy ítélete a megfélemlítés miatt minél nagyobb nyilvánosságot kapjon, a püspököt a város színházában hallgatta ki, majd amikor nem tudta rávenni az áldozat bemutatására, halálra ítélte. Malomkővel a nyakában a Sibaris, azaz a Savaria patak hídjáról a vízbe vettette. Savaria színházának helyét ismerjük: az oladi dombok keleti oldalán, a mai Kálvária templom mellett építették fel a domborzat adta lehetőségek kihasználásával. Itt ítélkezett a helytartó, és a püspököt innen vezették a város felé. Az út végén elhaladtak a császárkultusz szentélyei mellett (Óperintben), majd a Perint patakhoz jutottak. A római híd valamivel északabbra volt a mai hídnál: itt dobták vízbe Quirinust. A hídalapozás előkerült. Lehetséges, hogy az ítélet végrehajtásakor a patak vize bővebb volt a mainál. A malomkő viszont kisebb volt az újabb korban használatosaknál: a római kézimalmok átmérője 30-40 cm. Savaria keresztényei a holttest megtalálásának helyén, tehát kissé délebbre a várostól,imádkozóhelyet létesítettek. A püspök testét pedig a scarbantiai kapu melletti keresztény bazilikában temették el véglegesen. Az épület a mai Ferences templom környékén állt. A püspök maradványai a római uralom pannóniai végéig maradtak Savariában. Valamikor az 5.sz. első évtizedében, egy, a vidéket ért barbár betörés hírére menekítették Rómába. Valószínűleg ekkor a város lakóinak egy része is elhagyta a lakhelyét. Rómában Quirinus püspököt nevezetes helyen, a Szent Sebestyén temető egyik sírkápolnájában temették el. Savaria 4.sz.-i keresztényeinek nevét sírfelirataik őrizték meg: Aelia Kalendina, Paulus, Leo, Domnica, Iodorus, Iustina, Nammius Quintus. A Dunántúlon keresztény sírfeliratok szinte csak Savariaból kerültek elő: ezeken megemlékeztek a keresztény közösség tagjairól, akik már "Istennél vannak". Launio és Secundinus vándorfestők emlékezetét szép, Krisztus-monogrammos márványtábla őrzi. A tartományt járva díszíthették a templomokat és a mauzóleumokat. A sírkövek Savaria K-i temetőjében kerültek elő, a szent Márton templom környékén. A sírfeliratok és a templom már vagy 100 éve izgatja a kutatókat a templom és környéke vizsgálatára, érezve, hogy ez az a városrész, ahol Savaria szinte teljesen ismeretlen későantik, de főleg népvándorlás- és középkori történetéhez el lehet jutni. A legutóbbi néhány év ásatásai a várakozást fényesen igazolták. Az ókeresztény sírkövek és a Szent Márton személyéhez kapcsolódó kultikus hagyomány érdekessé tette Szombathely újabbkori temetőjének és az egyszerű barokk templomnak a körzetét. De ki volt az a Szent Márton, aki a város szülöttjeként a korai és középkori századokban minden valamirevaló műveltséggel rendelkező előtt ismertté tette a Savaria-Sabaria nevet? Márton, azaz Martinus életrajzát a tanítvány, Sulpicius Serverus írta meg. Ezért a leírtak különösen is hitelesek. Márton Savariában született Kr. u. 317 körül. Apja a Savariában állomásozó gárdaezred magasrangú katonatisztje volt. Később, bizonnyal a csapat elvezénylésekor É-Itáliába, Paviaba (Ticinum) kerültek. Márton ott nőtt fel. Szülei később visszatértek Savariába, és a már keresztény Márton ott kereste fel őket. Anyját megkeresztelte: Rumi Rajky István ezt a jelentet vá62