Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1992. (Szombathely, 1992)

1. szám - ADATTÁR - Tóth Endre: Vázlatok Szombathely történetéhez a 14. századig

talom területi megosztása a társcsászárok és a császárok között, valamint a területi közigazgatási átszervezése volt. A katonai reformok sorával folyamatosan módosult a védelem rendszere is: a korábban egy vonalra feltűzött határmenti védekezést megosztották. A limes mentén gyengébb harcértékű csapatok maradtak, viszont létrehozták az ütőképes mozgó hadsereget, amelyik mindig a veszélyeztetett tartományba vonult. Kiépítették a tartománybelső erődjeit, a városokat fallal erősítették meg és helyőrséget kaptak. A közigazgatást katonai és polgári kormányzásra választották szét. A katonai helytartó továbbra is Carnuntumban, A Duna mellett parancsnokolt a polgári helytartó, a praeses székhelye Savaria lett. Testőralakulat ("savariai lándzsások") őrizték a várost. A közigazgatási változás nagyszabású építkezésekkel járt: a leglátványosabb az új helytartói palota díszterme (47 méter hosszú és 17 méter széles) a császári reprezentációra is alkalmas csarnok. A 4. sz.-ban Savariában többször megfordultak a császárok, Nagy Constantinustól Valentiniánusig. A hatalmas épületegyüttest több háztömb összevonásával alakították ki. A város Ny-i alapfalai a Romkertben láthatók. Az aula palatina falait belül mértani mintájú, színes márványlapokkal burkolták, padlóját egységes mintájú, színes mozaikszőnyeg borította. Az épületet feltáró Paulovics István szerint a terem ókeresztény bazilika lett volna: a Savariában vértanúhalált halt sisciai püspök temetőtemploma. A profán reprezentációs épület és a keresztény templom alaprajza között azonban nincs lényeges különbség. A belső berendezésben annál inkább: a savariai teremből pedig mindazok a berendezési tárgyak (oltárasztal, presbyterium, korlátok) hiányoznak, amelyek a keresztény templomban nélkülözhetetlenek. A mozaikpadló mintájában sincs keresztény motivum, van viszont a teremnek padlófűtése, ami a keresztény bazilikánál példátlan. Az épület palota-rendeltetését a későbbi ásatások egyenként is bizonyították. Ebben a palotában szállt meg 374-ben Valentianus császár, amikor seregei élén Galliából Pannóniába vonult, hogy a tartományt prédáló szarmatákat és kvádokat kiűzze. Ammianus Marcellinus történetíró említi, hogy az uralkodó a tartomány városai közül egyedül Savariát találta alkalmasnak téli szállás céljára. Ez a város is elhanyagolt volt: a városkapu egyik szárnyának lezuhanása késleltette a császár útját. A történetíró ezt éppúgy baljós előjelnek tartotta, mint a király fürdő tetőzetére szálló kuvikot; a vészthozó madarat alig tudták nyilakkal és kődobálással elűzni. A császárt pedig Brigetioban a kvád követek annyira felbőszítették, hogy agyvérzést kapott és meghalt. Diocletianus birodalom-szervező elképzeléseinek vonalába tartozott a császári hatalom, a császári személyi kultusz megerősítése: melyhez a pompát és szertartásokat K-ről vett formával erősítette. De ennek érdekében kellett megindulni a keresztényüldözéseknek is: az egyistenhívő keresztények ugyan hajlandók lettek volna saját Istenükhöz imádkozni az uralkodóért, de annak isteni voltát nem ismerték el, és más pogány isteneknek nem voltak hajlandók áldozni a császár jólétéért. Ezért életükkel és vérükkel fizettek. A Száva parti Siscia (ma: Sisak, Jugoszláviában) városának püspöke Quirinus volt. Amikor 304-ben elfogták és illetékességből Savariába Pannónia Prima tarto61