Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1992. (Szombathely, 1992)

1. szám - MŰHELY - Hargitai József: A pedagógiától az embernevelésig. Vonások Csiszár Károly portréjához

Édesanyja halála után a helybeli kereskedőhöz szeretett volna szegődni, mert semmiképpen sem akart summás lenni, de végül egy távoli rokonuknál Kaposvárott kötött ki, ahol cipésztanuló, suszterinas lett. Négy évre szerződtették, és teljes ellátást: lakást, kosztot, ruhát adtak neki. Ez a négy kemény esztendő szorgalmas tanulással és munkával telt el, amelynek eredményeként nemcsak szakmát szerzett magának, hanem a 4 év alatt gyermekből ifjúvá serdült, s ifjúsága és az élet holtig tartó iskolája küszöbén igen sokat kapott az emberré formálódásban a szigorú, de jóságos Ferincz nénitől és szakmailag a munkájáról messze földön ismert Jóska bácsitól. Ők pótolták számára a korán elvesztett szülőket. Dúlt a háború, amikor a megszerzett segédlevéllel a zsebében hazatért szülőfalujába. Otthon dolgozott a szakmában, miközben beiratkozott a Lenti község polgári iskolájába. Szeretett tanítója, Kohár István ingyen instruálta, segítségével másfél év alatt elvégezte a polgári iskola 4 évfolyamát. 1943. szeptember 23-án volt az utolsó vizsgája. Öröme szinte határtalan volt, de nem sokáig tartott: otthon katonai behívó várta. 1943. október 3-án vonult be Várpalotára a központi gyalogsági iskolába. Fabarakokban laktak az újonckiképzés végéig. 43 decemberében került be Várpalotára, ahol iskolai végzettsége alapján, irodista lett az állomásparancsnokságon. Ez az állapot nem sokáig tartott: 1944 január közepén tisztesiskolára vezényelték Nagykanizsára. 1944 júniusában került vissza Várpalotára. Az alakulatát 1944 novemberében bevetésre vitték az ú.n. Szent László vonalhoz, amelyet Székesfehérvár és a Balaton között építettek ki. Szerencsére a törzsalosztályuk szűkebb körével Várpalotán maradhatott, de nem sokáig: december 4-én bevagonirozási parancsot kaptak, 5-én indult el a vonatuk a nagy Ismeretlenség felé. Sopron-Ágfalvánál hagyták el az országot, s Bécsújhelyen majd Szilézián át Poznanba vitték. Itt a szerelvényt kirakták. Ekkor már ide is közel volt a front. Végül Döberitz-Elsgrund nevű helységben, a Hindenburg laktanyában helyezték el őket. Itt mintegy egy hónapig tartózkodtak, majd Berlintől délre Grafenwöhr katonai táborba helyezték át egységüket. Egy hónapos itt tartózkodás után épületüket szétbombázták; parancsnokaik úgy rendelkeztek, hogy délebbre kell vonulniok, mert a háború végnapjai következnek. Hosszú viszontagságos gyaloglás után jutottak el Bajorország területére, egy Eggenthal nevű helységbe, ahol amerikai hadifogságba estek. Számukra tehát a háború véget ért. Az amerikaiak ott hagyták egységüket a faluban, s ellátták őket élelmiszerrel. A polgármester pedig kiosztotta őket munkára: a ház körüli és mezei munkában segítettek. 1945 október közepén az első hivatalos csoporttal indultak hazafelé. Október végén ért magyar földre. Itthon a haza sorsát elcsüggesztőnek, kilátástalannak találta. Mégis valamerre el kellett indulnia, újra kezdeni az életet. Szülőfalujában az egyik cipészmester egy fél évig alkalmazta, anyaghiány miatt azonban nem tudott neki tovább munkát adni. 1946 nyarán egy felhívást olvasott arról, hogy szeptemberben Répceszentgyörgyön megnyílik a parasztfiatalok tanítóképző intézete. Jelentkezett és felvették. A répceszentgyörgyi műemlékkastélyban indult el pályája a nevelői hivatás felé. Az indulás elején az akkori Parasztpárt támogatta őket, de csak elviekben. Molnár Sándor vezető tanár irányításával az intézmény sokat fejlődött, falai között tartalmas oktató26