Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1992. (Szombathely, 1992)

2. szám - Ács László: Az őszi elmúlás költője —100 éve született Ősz Iván —

"..gyermekkorunktól kezdve ilyen igéken és érzéseken növekedtünk:Ne higgy magyar a németnek! Erzsébet királynő iránt lovagias szívvel részvétet éreztünk, őt nem tudtuk gyűlölni, annál inkább tudtunk gyűlölni minden mást, ami német. Abban az időben jártunk középiskolába, amikor március 15-ét még nem volt szabad megünnepelni az iskolában, hanem április 11-ét kellett megünnepelni nemzeti ünnepként. Mi azonban, vagyis minden iskola minden diákja március 15-én Petőfi Sándor képével díszített nemzeti színű kokárdával vonultunk az iskolába. Tanáraink sohasem emelték föl tiltó szavukat. Április 11-én kötelező volt a kokárda kitűzése. Megtettük. Feltűztük akkor is a kokárdákat természetesen, de elődeink örökségéhez híven fekete fátyollal burkoltuk. Mindez néma tüntetés volt. Október 6-án azonban évről évre gyászünnepséget tartottunk az iskola lépcsőházában. Ott volt elhelyezve az aradi tizenhárom relifje a falon. Minden nap tisztelgő főhajtással vonultunk el előttük, amikor osztályainkba mentünk. Október 6án azonban az egész gimnázium ifjúsága gyászszalaggal gyülekezett a relifek előtt. Az ifjúság szavalatokkal és ünnepi beszéddel emlékezett a 48-as szabadságharc gyalázatos eltiprására." A felejthetetlen diákévek 1910. június 5-én az érettségivel véget értek. "6-án már egy silány kis ügyvédi irodában voltam havi 50 koronáért, de délután meg este volt szabadidőm annyi, hogy egy kis hetilapot ollózással, külső munkatársakkal összetákolhattam. A Vasmegyei Hírlap szerkesztője és tulajdonosa dr. Geszner Imre ügyvéd, a rohonci rabbi fia volt, aki a 48-as függetlenségi párt lángoló hívének vallotta magát és lapjával is ezt az akkor ellenzéki politikát szolgálta...Szabad kezet kaptam arra, hogy a tárca rovatot és a Csarnok c. rovatot szépirodalmi anyaggal töltsem meg. Ennek örültem, mert kezdő író barátaim írásait az olvasók elé juttathattam. " Ezzel megkezdi azt a misszióját is, hogy szervezze a megye irodalmi életét, megjelenési lehetőséget biztosítson vidéki írótársainak évtizedeken keresztül élete tragikus fordulatáig. 1911. szeptemberétől mezei jogászként elvégzi az egyetemet, mikor állandó díjnoki álláshoz jut az ügyészségen, majd "a városi elöljáróság legkisebb tagjává, közgyámmá választottak 1915. dec. 18-án". Ezzel helyzete stabilizálódik, és megnyílik előtte a lassú, de biztos felemelkedést nyújtó hivatali pálya. Gyenge szemének köszönhetően a háborúból kimaradt. S miközben hivatalos iratokat böngészett, iktatott, másik énjével az irodalom berkeit járta, Reviczky, Juhász, Kosztolányi, Krúdy bűvöletében élt, és virágzó vidéki irodalomról álmodozott. A tizes évek közepén csatlakozik ahhoz a fiatal dunántúli írócsoporthoz, melynek lelke a kifogyhatatlan energiájú Váth János, tagjai pedig a két jóbarát: Finta Sándor és Kocsis László. Nemzedékek néven könyvkiadó vállalkozást alakítanak, s legfőbb céljuk a Dunántúl szellemi erőinek összefogása. Ebben az időben, 1917-ben adja ki miniatűr kötetkéjét 22 verssel Hazafelé címen. A kis kötet a kisváros hangulatait csendíti rímekbe. Halk vasárnap délutánok muzsikálnak, szinte érezzük az utcák csendjét, az elmúlt szerelmeket, a szomorú magányt. 12