Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1992. (Szombathely, 1992)

2. szám - Dobri Mária: Szaniszló Ferenc (1792-1869) — A neves püspök emlékére, születésének 200. évfordulója alkalmából —

embert, aki a nagyon nehéz helyzetben lévő egyházmegyén segíteni tud. A primás maga is kérte, hogy vegye figyelembe az iránta megnyilvánuló tiszteletet és ragaszkodást, tekintse a nehéz időket, az egyházmegye szomorú helyzetét, s áldozza fel magát az egyházmegye javáért. Szaniszló Ferenc felelősségérzete és szerénysége között őrlődve, hosszú levélben fejtette ki prímásának, hogy mi volt az oka annak, hogy eddig vonakodott püspöki hivatalt vállalni, "de a váradi káptalannak másolatban csatolt levele, mellyel a káptalan a szomorú sorsban sínylődő váradi püspökség elfogadására kér, lelkem békéjét már megzavarta és eddig ismeretlen aggályokat költött fel bennem. Most tehát összeegyeztetésre vár a káptalan meghívása, a nagyváradi egyházmegye szomorú jelene és eddigelé zavartalan lelkiismeretem. ... kétkedve, habozva állok s kérdem magamtól: nem azért erősítette-e bennem Isten a püspökség elfogadásától való állandó idegenkedést, hogy most annál nagyobb áldozatot követelhessen tőlem, s hogy megmutassa, mennyit kell nekem az ő nevéért szenvedni? E nehéz helyzetben nem tudok határozni... Vizsgálja meg az ügyet Főméltóságod s határozzon. ... Ha Főméltóságod úgy ítélend, hogy a püspökséget elfogadni kötelességem, engedelmeskedni fogok s vállaimra veszem a keresztet."

13 Személyében a váradi egyházmegye olyan püspököt kapott, aki nem a maga vágyait követte, hanem az egyházmegye nehéz helyzetében a segíteniakarás vágya vezérelte, s elöljárói akaratának engedelmeskedett. IX. Pius pápa megerősítő bullája után 1851. május 25-én szentelték püspökké Kalocsán. Szerénysége, egyszerűsége nem engedte, hogy püspöki székfoglalója nagy pompa és külsőségek között menjen végbe. 1851. július 12-én csendben érkezett Váradra. Ezt az egyszerű, csendes bevonulást követte a július 20-án tartott püspöki székfoglaló, amelynek fényét nem a külsőségek, hanem a belső öröm, az általa elmondott beszéd adta. A jelenlevők azt hallották a püspök szájából, hogy ő "mindenkinek mindene" akar lenni. Vázolta hivatásának legfőbb célját, és kijelölte a hívek kötelességét is: "... fő kötelességnek tartsátok Krisztus hitét,... Ti Elöljárók a rátok bízott hivatal-, s hatalomnak kötelességét és szentségét a bátorság és jó rend fenntartásában, az igazság lelkiismeretes kiszolgáltatásában, a jóknak védelmében, a rosszaknak megfeddésében, s ha szükséges megfenyítésében helyezzétek."

14 Székfoglalása napján kezdődött szakadatlan apostoli tevékenysége. Gyakran prédikált, s különösen az év utolsó estéjét szerette felhasználni, hogy számot adjon és kérjen, ki miként forgatta, gyümölcsöztette a rábízott talentumot. 1851-től 1863ig minden évben prédikált ezen a napon. Bőkezűen pártolta az irodalmat, melynek egyházi ágát maga is művelte. Számos műve jelent meg nyomtatásban. Szentbeszédei kéziratban maradtak ránk. Anyagilag is támogatta a Szent István Társulatot, az általa alapított, s egy ideig szerkesztett "Religio és Nevelés" című folyóiratot. Egymás után építtette, illetve újra építtette a várad-velencei, várad-olaszi, mezőkeresztesi, fugyivásárhelyi templomokat. Újra szervezte a papnevelést, s gondosan őrködött azon, hogy az egyház tanítása hamisítatlan formában jusson el a növendékek lelkébe, és nagyon fontos dolognak tartotta, hogy a leendő papokat az egyházi szónoklat terén jól kiképezzék. Nagy gondot fordított a lelkészkedő papság és a tanítók helyzetének javítására, 7