Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1991. (Szombathely, 1991)

1. szám - KÖNYVESPOLC - Tímár István: Zsiga Tibor: A szentgotthárdi fegyverbotrány

ként egy veronai illetőségű magáncég szerepelt, átrakási helyként pedig a dokumentumok tanúsága szerint Sátoraljaújhely (Nőve Mesto) volt megjelölve. A hamis árubevallás tenyéré hivatkozva az osztrák vámtisztviselők a rakomány Ausztriába történő visszaszállítását szorgalmazták. A MÁV illetékesei ezt arra hivatkozva utasították el, hogy a szállítmány már magyar területen van, az ügyben érdemi intézkedésre tehát csak felettes hatóságaik jogosultak. Az esemény kapcsán a bethleni konszolidáció Magyarországának az elkövetkezendő néhány hónapra sikerült a nemzetközi politika érdeklődésének homlokterébe kerülni. A vezető nyugat-európai lapok a fegyvercsempészési ügyet meglehetősen eltérő módon értékelték. Az élesen magyarellenes hangnem, a szigorú tárgyilagosság, a trianoni béke Magyarországot sújtó igazságtalanságainak egyértelmű elítélése szinte egyforma hangsúllyal szerepelt helyzetértékeléseikben. Jóval egysíkúbb volt a kisantant országok közvéleményének és sajtójának a reagálása, amelyek szinte hisztérikussá váló propagandakampány kíséretében a Magyarország feletti katonai ellenőrzés visszaállítását követelték. Zsiga Tibor könyve rendkívüli részletességgel írja le az eseményeket a botrány kirobbanásától kezdve az ügy Népszövetségi Tanács által történő lezárásáig. A szentgotthárdi fegyverbotrány c. munka fő erénye, hogy nemcsak e jelentéktelennek tűnő eseménnyel összefüggő - kisebb-nagyobb mértékben eltérő - ténybeli és értelmezésbeni variációkat ismerteti, hanem nagy teret szentel az ügy nemzetközi vonatkozásainak is. A két világháború közötti Magyarország története iránt érdeklődő olvasó számára e mű akkor lesz igazán élvezetes olvasmány, ha legalább nagy vonalakban ismeri a tárgyalt korszak Európájának hatalmi-diplomáciai viszonyait. A Bethlen István nevéhez fűződő belpolitikai konszolidáció megvalósítása után a fő cél az ország nemzetközi elszigeteltségének megszüntetése lett. A magyar diplomácia a Csehszlovákiát, Romániát és Jugoszláviát tömörítő kisantant szétbomlasztására törekedett. A magyar szándék találkozott a versailles-i békerendszerrel elégedetlen - délkelet-európai hegemóniára törekvő - Olaszország célkitűzéseivel. Az 1927. április 4-én megkezdődött magyar-olasz tárgyalások során Mussolini némi aggályoskodás után beleegyezett a Magyarország számára történő fegyverszállításba. A kivitelezést oly módon képzelték el, hogy a fegyverszállítmányt - természetesen a lengyel kormány beleegyezésével - Lengyelország számára adják fel. A magyar-olasz szerződés természetesen nemcsak a fegyverszállításra vonatkozott. A szerződő felek hangsúlyozták a két állam közötti békét és barátságot, megállapodást kötöttek az esetleges vitás kérdések rendezésének módjáról. A szerződés jelentősége elsősorban abban állt, hogy Magyarország kitört ugyan a nemzetközi elszigeteltségből, bár a legfontosabb célkitűzést nem sikerült megvalósítani. A kisantant államok egysége továbbra is szilárd maradt, bizalmatlanságuk Magyarország iránt - elsősorban az egyre agresszívabban kibontakozó revíziós propaganda hatására - még erőteljesebben növekedett. 1928. június 6-án hozta meg a Népszövetségi Tanács végső határozatát a szentgotthárdi ügyben. Magyarországot mindössze abban marasztalta el, hogy a magyar 80