Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1991. (Szombathely, 1991)

1. szám - ADATTÁR - Szabó László: A rontás Sorokpolány környékén

A szemmel való rontás valószínűleg a történelmi Magyarország minden részén ismert volt. A már idézett alapmunkában (Balassa - Ortutay: Magyar néprajz. Corvina 1979. II. kiadás) olvashatjuk, hogy 1794-ben Kassán megjelent prédikációgyűjtemény szerint - amelyben egy prédikátor híveit ostorozza - a boszorkányok, hogy az "egy tapodtat se mehessen, a tehenet, borjút, kis gyereket, ezer meg ezer féleképpen megronthatják csupán nézésekkel". (638.1.) Sorokpolányban a szemmel való rontással csak állatok megrontásaként találkoztam. Gyűjteményemből álljon itt erre néhány példa! a) Néhai Szabó István 1969-ben, 75 éves korában mondta el az alábbi történetet: "Még egész fiatal koromban - az első világháború alatt - lehettem talán tizenhét éves -, hallottam, hogy az Antal Mihálynál malackereskedő volt. És annyira szépek voltak a malacok, hogy nem tudtak megegyezni, mert a gazda nem adta annyi pénzért oda, mint amennyiért a kereskedő kérte. A végén, egy fél óra múlva, mikor má' nem volt községbe' a kereskedő, vittek a malacoknak enni. Erre emlékszem, mikor az egész falu, azt lehet mondani, csodálkozott: hogyan hogy az Antal Mihályná' megdöglöttek a malacok. Erre azt mondták, hogy a szeme ártott meg a kereskedőnek." b) Ugyanő (Szabó István) mesélte, hogy neki két éven át "nem sikerült a hizlaló disznó" (értsd: nem hízott meg a disznó), mert az utcájukban élt egy rontó mama, aki mindig megnézte és hát megrontotta azt. Azóta sem engedte senkinek sem megnézni a jószágát. c) Az említett személynek a tehenével is megesett a rontás. Elmondása szerint volt egy olyan tehene, amelyet "mikor a csordáru gyütt haza, ugye többen ottan csodáták, hogy mennyi tejet hoz". Egyik estétől azonban nem adta le a tejet, pedig a tőgyei duzzadtak voltak. "Valaki a szemeive megrontotta." Gyakoribb volt a bizonyos tárgyak, anyagok útján történő rontás. A legtöbb esetben titokzatos erejű csontot rejtettek el az állatok istállójában. A csont ősidők óta szerepet játszott bizonyos csodálatos eseményekben. Köztudott, hogy a sámánokról valamikor azt gondolták, hogy eggyel több bordacsontjuk van, mint a normális embereknek. A garabonciás diákról azt állították országszerte (Sorokpolányban is), hogy abból a gyerekből lesz, aki "fogge született". A Bodrogközben máig is azt tartják, hogy a boszorkányok az alvó emberből kiszedett csontok segítségével végzik ténykedésüket. Az általunk vizsgált területen is megmaradt a hiedelemvilágban a csont, mint motívum, de annak eredetéről már csak igen kevés adatot lehetett találni. Egyesek szerint a rontó személy a csontokat a temetőből szerezte be. Néhai Tóth Antalné Kálmán Teréz 58 éves korában mesélte el, hogy a rontó asszony "fejibe mindig fejkötő vót, és minden este gyütt - ment a temetőbe, mindig a csontokat kereste. És mindig hogyha sírt ástak, a mindig odament és ijjen szöget, meg mindent, ha talált, azt elvitte. Hogy aztá hogyan csinyát, meg mikínt csinyát, azt nem tudom." Néhány eset a csonttal való rontásra. a) Néhai özv. Sali Józsefné (77 éves) emlékezett arra, hogy a "Laci kovács lányát is megrontották". Ennek az eredménye az lett, hogy kisebesedett a lába; sőt, ettől kezdve hibásan járt. Véleménye szerint "valamit kitettek nekijje". Ez a valami - elképzelése szerint - "csont, nyálas cérna vagy záptojás" lehetett.