Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1991. (Szombathely, 1991)
1. szám - MŰHELY - Horváth György: Intézményünk a honismeret szolgálatában
rajzi szakkörök, egyéni gyűjtők, tájházi és emlékszobák, folklórprogramok szép száma tanúsítják ezt. Vetélkedők és pályázatok megyei és országos eredményei mutatják azt, amit a honismeret-helytörténet-hagyományápolás terén, a természeti értékeink megismerését is beleértve, az elmúlt évtizedben végeztünk. Fentiekben csak hangsúlyozni kívántuk: az MMIK tudatos és következetes, múltban gyökerező hagyományápolását, s annak mai közművelődési munkában való megnyilvánulási formáit. 1974 óta gondozta a művelődési központ a Vasi Honismereti Közlemények című folyóiratot, mely kellően reprezentálja megyénk honismereti tevékenységét. A népművelők mindig is feladatuknak tekintették a helyismereti-helytörténeti-/io/i/ímeref/ munkát. Megéltünk számos, politikai célzattal vezényelt mozgalmat, akciót. Szakmánk gondolkodni képes többsége azon dolgozott, hogy értelmeset, s maradandót vigyen e mozgalmakba. Akcióról-akcióra bukdácsolva kerestük, s találtuk meg benne a kor és az utódok számára fontossá, lényegessé váltható értelmet s tartalmakat. S ki tudja már (helyesebben a falu- és üzemi krónikák ezt is rögzítették), hányadik felszabadulási évfordulóra kiírt krónikaíró pályázat pozitívuma mindenképpen az, hogy felkutatta az "írni tudó és akaró" embereket és azoknak olyan módszertani segítséget adott, melynek révén kordokumentumok tömege jöhetett létre. Eredményeként kell említeni azt is, hogy ekkor kaphattak első ízben hivatalos elismerést a honismeret munkásai. Ezáltal legitimizálták - az addig bizony sokszor nacionalistának bélyegzett - munkát. Hány és hány esetben kellett megvédeni a "helyi nagyságok" megbélyegzésétől munkatársainkat. A panaszok és problémák tömegével találkoztunk a különböző összejövetelek alkalmával. A velemi megyei felnőtt továbbképzések idejének jelentős nagyságrendjét töltötték ki a helytörténettel foglalkozó munkatársak "ügyei". E találkozások alkalmával a "velemi tiszta levegő" testi és lelki gyógyító hatásának eredményeként kaptak olyan erősítést, melynek aztán elégnek kellett lennie a következő időszakra.