Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1991. (Szombathely, 1991)

2. szám - MŰHELY - Szabó László: A nemzetiségekről - honismeret ürügyén

vagyoni differenciálódás stb.) őket ugyanúgy megterhelik, mint a magyar népességet. Emellett a kisebbségi mivoltukból eredő hátrányok is fölerősödnek manapság. Közülük a legveszélyesebb, hogy egyelőre nem biztosítottak számukra a kollektív nemzetiségi jogukhoz szükséges feltételek, sokszor még olyan mértékben sem, mint az elmúlt puha diktatúra éveiben. Mindenekelőtt gond, hogy nincs egy, a pluralista demokrácia talaján álló nemzetiségi törvény, nincs érdekképviseletük a parlamentben, helyhatósági választásokat szabályozó pozitívan diszkriminatív tőrvény ellenére sem jutottak be számarányuknak megfelelőena vegyes lakosságú településeken a helyi hatalmi szervezetekbe sem. Mindezekkel együtt megszűntek azok, az etikailag ugyan talán kifogásolható mechanizmusok, amelyek megfelelő többletforrásokhoz juttatták a nemzetiségi településeket, hogy fenntarthassák intézményeiket. A parlament bármennyire is próbált nagyvonalú segítséget adni az egyes nemzetiségi szövetségeknek, egyesületeknek, az így megszavazott ősszegeket többnyire fölemésztik a sokszor nem gazdaságos és nem racionális kisebbségi szerveződések működési kiadásai, s ezekből aligalig jut a nemzetiségi oktatásra, művelődésre. A nemzetiségi községek ugyanúgy fejkvóta szerint kapják az állami támogatást, mint más települések; a számukra biztosított, némileg fölemelt fejkvóta viszont messze nem tartalmazza a speciális többletkiadásokat. Egyébként is úgy érzik magukat a kisebbségiek, mintha jobban magukra volnának hagyva, mint ennek előtte. Azt látják, hogy ugyan szép számmal születtek új kormányzati etnikai, kisebbségi intézmények és alapítványok, de ezek túlsúlyosan a határokon kívül élő magyarság ügyeivel foglalkoznak (ennek jogosságát természetesen nem tagadják), másrészt: ma még nem tudnak elég intenzív hatást gyakorolni az egyes nemzetiségek természetes kis közösségeire. Ez az érzés véleményem szerint azért is terjedhetett el, mert a nemzetiségeknek is egy másfajta magatartást, viszonyt kell megtanulniuk, kialakítaniuk a hatalomhoz. Hazánk történetében igen gyakran az erőszakos asszimiláció ellenében kellett megőrizniük identitásukat, máskor a beolvasztási kísérlet enyhébb, de kevésbé veszélyes formája: a minden állampolgár számára ugyanolyan jogokat biztosító kormányzati politika közepette. A legutóbbi időkben pedig egy kívülről jövő állami paternalizmus segítette és egyben sújtotta is őket. így a valóban önmagát megszervező nemzetiségi létforma ma még kissé idegen a számukra. Ezek a zavarok persze a magyarországi nemzetiségek sajátságos helyzetéből is fakadnak. A magyarországi nemzetiségek nem egybefüggő területeken élnek (egy megye kivételével mindenütt találhatók nemzetiségek), s így nem biztosíthatók számukra a területi autonómia intézménye. Szétszórtságukból és alacsony létszámukból fakadóan, nehéz egy, a mai kor színvonalán álló ellátó intézményrendszer kiépítése és üzemeltetése is (pl: közép- és felsőoktatási intézmények). Az anyaországgal és nemzetükkel való termékenyebb kapcsolatot pedig egyebek közt az is nehezíti, hogy többnyire nem a nemzeti irodalmi nyelvet használják, hanem annak egy archaikus változatát. Ennek az az oka, hogy abban az időben váltak el népünktől, amikor még nem fejeződött be a nemzetté válásuk, s így nemzeti nyelvük sem alakult ki. Tapasztalataim szerint a megyénkben élő nemzetiségiek (horvátok, németek, szlovének) életét is a zavartság és a reménység egyszerre jellemzi. Az országosan jelenlévő gondok itt erőteljesebben hatnak. Hiszen a 17