Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

1. szám - Ács László: „De azért szépeket álmodom." 100 éve született Finta Sándor

ÁCS LÁSZLÖ DE AZÉRT SZÉPEKET ÁLMODOM ..." 100 ÉVE SZÜLETETT FINTA SÁNDOR „Ügy indult, mint a nyugati Dunántúl romantikusa. Csendes nosztalgia sírt fel első írásaiban, a trubadúr költészet szeretete. Szerette Andersent, az ólomkatonát, a polgári idilleket, a tündérkastélyok ismeretlen hercegkisasszonyait, s közben szórta szerelme drága illatát, szíve ezernyi csillagát a kisvárosi bús redakciókban Győrött, Szombathelyen."

1 Ilyennek látta a költőbarát Kocsis László Finta Sándor költészetét a húszas évek elején. Bár irodalmi tevékenysége Vas megyével kapcsolta össze, emberi és írói bölcsője Győrben ringott. Itt született 1889. január 28-án, itt töltötte „boldog" gyermekkorát, amit Szakállas Kitykirity című regényében később meg is írt. Pedig ez a boldogság szegénységgel, árvasággal járt, hisz apját kisgyermekként elvesztette. Külvárosban nőtt fel tisztes iparos szegénységben, innen vezetett útja a tanítóképzőbe, majd a falusi tanítóságba. írói álmai azonban viszszahúzták Győrbe, ahol tanítás mellett a helyi összetartás segédszerkesztője lett. Gyermekkiadványokat írt és szerkesztett. 1911-ben kiadta első verseskötetét, A rettenthetetlen ólomkatoná-t, majd 1941-ben Szegény napok futása címen prózai írásait. Mintha a két cím a vidéki író sorsának is jelképe lett volna. Már korán kapcsolatba került Vas megye fiatal íróival, akiknek írásait megmegjelentette a győri lapban. 1913-ban maga is Szombathelyre került. A püspöki iskola tanítójaként és a Szombathelyi Üjság hírlapírójaként folytatta megkezdett pályáit. Versesköteteket, regényeket tervezett. „Ha a vakáció az enyém marad, sokat dolgozom. El kell készülnöm a regényemmel az őszig. Meg kell jelennem vele valahol a télen, hogy a „Vásárosok" után megírhassam az „Aranyszívet", aztán pedig az „Éden-kávéházat",

2 Ránk zúdul azonban a háború, s véget vet az álmoknak. A veszprémi 31. honvédgyalogezred tisztjeként az események sűrűjébe kerül. „Nyugodt a lelkem. Csak a regényem fáj. Szeretném befejezni, hisz most látom csak szépnek, igaznak... Ha élek, sokat írok — háború után" — sóhajt föl. Ä költészet muzsikáját a mozsarak zenéje váltja fel: Ezredével részt vesz 1918. június közepén az utolsó nagy piavei támadásban. A 31-esek sikeresen rohamozzák a Montello olasz állásait, s tartanak ki rendületlenül egy hétig. Később is csak azért kell visszavonulniuk, mert a front többi szakaszain öszszeomlik a támadás. A borzalmaknak és az emberi helytállásnak ebben a káoszában a világ dolgai is más perspektívát kapnak. Minden pillanatban a halál lebegett felettük. Mi adhatná hát a halhatatlanság bizonyosságát ebben a helyzetben Finta számára, mint a vers. Alig csendesedik el a front, az íráshoz menekül. „Most kezdek itt irogatni" — írja Kocsisnak július 7-én. S megkéri, ren- • dezze kötetbe régi és új verseit, míg ő „harcos életet él." „A szív útnak indul igazában. Szép címmel akarok mindazokhoz beköszönni, akik kíváncsian tudnak még figyelni az életemre ,.. Ezer példányt szeretnék. Így lenne még hasznom is rajta, melynek nagy részét ezredem özvegyei és árvái javára juttatnám." Néhány nap múlva már jön az új levél: „Amint láthatod, megindultak a rímek. Fölverik csöndes hajlékodat, mintha magam 5