Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)
1. szám - ADATTÁR - Sill Ferenc: Szily János kánoni vizitációja I. rész
mind ez ideig a mezőváros lakói körében meglévő és a plébániaház építését érintő kérdéseket, követeléseket megsemmisítem, és megszűntnek tartom, úgy azonban, hogy Másodszor: a városbeliek és bármilyen állapotban vagy helyzetben lévő lakói a kérdéses plébánia-ház jelenlegi és legújabb építésénél fogatos és kézimunkát a jóindulatúan felajánlott 650 rajnai forinttal is megválthatják. Mégpedig három alkalommal, első esetben Szent Mihály arkangyal közelgő ünnepe előtt, második esetben Szent György katona és vértanú ünnepén, harmadik esetben a következő 1780-as év Szent Mihály ünnepén minden hiány nélkül kötelesek a szombathelyi plébános kezében elhelyezni. Azonban a jövőben : Harmadszor: a városbelieket biztosítani akarom és őket attól mentesítem, hogy a jövőben a plébániaház újjáépítéséhez és fenntartásához akár kézi-, akár fogatos munkával, vagy bármely segítséggel csak két esetben kötelesek hozzájárulni. Ha ezt a plébániaházat villámcsapás érte. vagy földrengés miatt (amit a jóságos Isten kegyesen tartson távol!) újjáépítésre vagy felújításra szorulna. Ebben a végzetes két esetben is csak akkor, ha az nyilvánvaló. Negyedszer: a helyi plébános által a nála jelzett módon elhelyezett pénz, (amit arányosan a plébánia és leányhegyházak lakói a szokásos felújításra szoktak adni) a kézi- és fogatosmunka megváltásához a városlakók segítésében nem lenne elegendő. Mivel egyébként az említett pénz a plébániaház építéséhez félrerakva — ahogy én tudom — a plébános által érdemesnek tartott lakókat szolgálja, mint alapítvány, vagy kegyes adomány és nem csupán a kézi- és fogatosmunka arányos megosztásából a városlakókat érintő megváltás céljából van félretéve, mint fölösleg, kijelentem, hogy a szükséges anyagi kiadások elszámolásához, vagy a földesúr által kegyúri jogon kötelező támogatáshoz kell hozzáadni. Ha a leányegyházak lakói a városlakók alapjához kifejezetten nem járulnak hozzá, a kegyes királyi határozat értelmében most és a jövőben kézi- vagy fogatosmunkát kötelesek adni. Majd pedig: ötödször: Én, Kapronczay Mihály, szombathelyi plébános tiszteletteljes észrevételt teszek azért, mert jóllehet a mélt. Elöljáróm a plébániaház alapjaiból való építésnek kötelezettségét mind maga, mind a városlakók részéről könnyedén elháríthatta volna magától, belső jóakarattal és kiemelten Isten dicsőségét szolgálva, az egyház ügyét előmozdítva, minden anyagi dologban buzgólkodva azonnal, amint a plébániaház leégett szívesen és nagylelkűen háromezer forintot adott a felmerülő kiadásokra. Szombathely lakossága az adómentességről önként lemondott, túl azon, amire az előbbi körülményeken kívül és amennyiben a plébános kötelezve van, én is, és minden utódom, mint szombathelyi plébános elégségesen meg fogom tenni, és kijelentem, hogy ők is megteszik. Árra is utalok, hogy mind az új plébániaház, mind a 72 holdat kitevő szántóföld, mint a plébánia alapítványa az új plébániaház fenntartását fogja szolgálni. Én és minden utódom évente harminc forintot fordítunk majd a plébániaház fenntartására, amíg az így félretett pénz 600 rajnai forint összegig nem emelkedik, hogy azt a plébániaház javítására használhassák fel Mindaddig pontosan és tisztán kamatozásra kell azt kihelyezni. Ezután akár a félretett harminc forintot, akár az évente esedékes kamatot vagy nekem, vagy utódaimnak, a szombathelyi plébánosoknak a plébániaház javítására törvényes, kipróbált, maradandó úton-módon és késlekedés -nélkül — az esperes, az uradalmi számvevő és a város lakóinak tudtával — biztos helyen kell elhelyezni és minden év végefelé az említettek előtt el kell róla 61