Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

1. szám - ADATTÁR - Sill Ferenc: Szily János kánoni vizitációja I. rész

A következő céhek vannak: 1. Szabók céhe a szokásos énekes miséjét hamvazószerdán tartja, és egy fo­rintot ad. Tagjai nagyböjt első vasárnapján egy forintot ajándékoznak. 2. A posztóból dolgozó szabók céhe Mária Szeplőtelen Fogantatásának ün­nepén vesz részt az énekes misén és ad egy forintot. Gyümölcsoltó Boldogasz­szony ünnepén szintén énekes miséjük van és egy forintot adnak. Ezt követő napokon évente két olvasott misét kérnek, egyet az élőkért, egyet a megholta­kért egy egy-egy húszast adnak. 3. A csizmadiák céhének tagjai Szent Imre ünnepén tíz dénár értékű gyer­tyát ajánlanak fel, és a kántorbőjt szerdáin, a négy olvasott miséért egyenként fél, összesen két forintot adományoznak. A céh tagjai a kántorböjt péntekjein négy miséért 40 dénárt, összesen egy forint 60 dénárt adnak. 4. Szűcsök céhe minden Újhold-vasárnap utáni hétfőn egy mise után egy húszast ad és a kántorböjt hetének hétfőjén 50 dénárt egy mise után. Szent József ünnepén 50 dénárt egy mise után. A céh tagjai március 20-án és ápri­lis 26-án egy mise után 50 dénárt adnak. 5. A mészárosok céhe a kántorbőjt vasárnapjain minden mise után 50 dé­nárt adományoz. 6. Gombkötők a kántonbőjtök szombatjain a szentmise után húszast adnak. 7. A takácsok a kántorbőjtök vasárnapja utáni kedden a mise után húszast adnak, és augusztus 26-án, Szent Zefirin ünnepén, az olvasott mise után hú­szast, egyenként pedig gyertyát ajánlanak fel. 8. A vargák céhe minden Űjhold-vasárnapon és a Halottak napján fáklyák­kal állnak a misén, és minden Űjhold-vasárnapon az olvasott mise után hú­szast adnak. Halottak napján semmit sem ajánlanak fel. 9. A molnárok céhe Szent György ünnepén énekes misén vesz részt és egy forintot ad. 10. A tímárok céhe Szent János apostol és evangélista ünnepén énekes mi­sét kap és egy forintot ajándékoz. 11. A tímárok társulata Szent Tamás apostol ünnepén énekes misén vesz részt és 75 dénárt adományoz. 12. A gombkötők részére Szent Márton ünnepén olvasott misét szokott be­mutatni a plébános a Domonkos atyák templomában, ezért egy húszast adnak 13. Az asztalosok céhe minden kántorbőjt csütörtökén olvasott misét kap és egy húszast ajándékoz. 14. Az ácsok céhe Szent József ünnepén vesz részt a misén felajánlással és egy húszast ajándékoz. Hasonlóan tesz Űrnapja utáni pénteken. 15. A kovácsok céhe Advent első vasárnapja után a hajnali misére megy és egy forint 50 dénárt ad. 16. A kőművesek céhe Vízkereszt ünnepén énekes misén van jelen, Szent Rókus ünnepén szintén énekes misét kap. E két alkalom után két forintot ajándékoz. Szent Flórián ünnepén, vagyis a város fogadalmi napján minden polgár egy-egy gyertyát ajánl fel, ennek fele része a templomé, fele része a plébáno­sé. A felsorolt misék táblája nincs kihelyezve a sekrestyében,, de minderről írott feljegyzést őriz a plébános, és az alapítványozó figyelmét erre felhívja. Amint lehetséges, a tábla kihelyezendő. 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom