Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

1. szám - MŰHELY - Pethő Gyula: Vasi honismeretünk kiemelkedő munkása. Portrévázlat dr. Kuntár Lajosról

A szülőfalu népi szokásai, emlékei, a személyes élmények, s a falukutatók hatására kezdett foglalkozni faluja történetével, lakóinak életével. Ebből született meg ifjúkori, kéziratban maradt munkája, a Csörötnek monográfiája (1938). Közben több cikket írt faluja villamosítása érdekében, szembeszállva Wieser báró szentgotthárdi kaszagyárossal is, aki nem akart lemondani monopol helyzetéről, önérdek-közérdek szentgotthárdi villanyfénynél c. írása (röpirata) miatt még sajtópert is kénytelen volt elviselni 1937-ben. Igaz. örömteli eredménye is volt háborgásának, hiszen szülőfaluja és környéke korán villanyhoz jutott.' Áz újságírás mellett népi játékokat gyűjtött — sőt dramatizált iS: A Dunántúli Népművelő c. folyóiratban is rendszeresen publikált. S jött Európa vihara, a második világháború, amelyben sok százezer társával együtt kénytelen volt részt venni. Foglalkozásából következően a sajtónál, haditudósítóként. Ez a tény sok későbbi keserűségének lett a forrása. A háború után Csörötneken és Szentgotthárdon, a Szociáldemokrata Pártban kezdett dolgozni, majd hamarosan a párt megyei lapjának, az Űj Vasvármegyének lett belső munkatársa Szombathelyen. Emlékezetes évek voltak azok; jó kapcsolatokat alakított ki írókkal, festőkkel, művészekkel. A megalakult Vasi írók és Művészek Munkaközössége beválasztotta vezetőségébe, a sajtó- és propagandaügyek irányítására. (Az említett Népünk c. folyóiratot is ez a Munkaközösség adta ki.) A '40-es évek végén a politika eltorzulása számára is megpróbáltatásokat jelentett. Már családos ember, amikor eltávolítják az újságtól haditudósítói múltja miatt, jóllehet, 1945-ben a nyomozó szervek megállapították büntetlenségét. A Vas Megyei Kéményseprő Vállalatnál lett gépíró, majd pénzügyekkel foglalkozó alkalmazott — 1949-ben. Alapos káderezés után 1954. július 31-dikével a Megyei Könyvtárhoz került. Ekkor kezdődött életének új, tartalmas korszaka — amely külön elemzést érdemelne. Az írást közben sem hagyta abba; a kéményseprőknél töltött évek eredményeként alkotta meg A kéményseprő ipar Vas megyei története c. munkáját (1952), illetve a bevezetőben már említett, kéményseprőkről szóló folklorisztikus írását. Tagja lett a Magyar írók Szövetsége Szombathelyi Csoportjának; az őrség (1954) című antológiát, majd a Vasi élet és irodalom (1957) c. kötetet rendezte sajtó alá — s mindkettőbe írt is. Megszervezte a Pável Ágoston néprajzi munkaközösséget, s lelkes segítőtársaival együtt hozzáfogott a vasi falvak népmese-kincsének összegyűjtéséhez. Ennek anyagából jelentette meg Szombathelyen A furfangos Tilinkó (1955) c. népmese-gyűjteményt, s Az aranyrózsafa (1957) című kötetet itthon, majd a fővárosban a Móra Kiadónál, de a helyi nyomdában. A harmadik könyv, A bűvös ládikó és más mesék (1959) ugyancsak a Móra kiadásában látott napvilágot. Szívesen és jó érzéssel említi: a szombathelyi nyomda az Aranyrózsafa második kiadásával kezdte meg együttműködését az országos kiadókkal. (Erre emlékezve adta ki a nyomda 1975-ben mini alakban.) — A három mesegyűjtemény — sajnos — azóta sem jelent meg újra, pedig bizonyítottan valóságos igény van rá! Mozgalmas évek következtek: 1958-ban rendezte sajtó alá a Vas megye c. monográfiát, s az ebben az évben újrainduló Vasi Szemle szűkebb szerkesztő bizottságának lett a tagja. (5 évig technikai szerkesztője is.) 1963-ban látott napvilágot az Eletünk c. folyóirat, amelynek indításában, szerkesztésében szintén résztvett. Mindkettőnek ma is szerkesztőbizottsági tagja. Volak évek, amikor szinte minden vasi kiadvány az ő keze nyomán kapta megjelenési formáját. 20