Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

1. szám - Szilágyi István: Géfin Gyulára emlékezünk 100. születésnapja alkalmából

SZILÁGYI ISTVÁN GÉFIN GYULÁRA EMLÉKEZÜNK 100. SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL Több mint másfél évtized múlt el már azóta, hogy apró, csoszogó, bizonytalan lépteivel szinte észrevétlenül elsétált közülünk egy csont-bőr sovány kis öregember, dr. Géfin Gyula. Mi maradók, tovább-élők, akik közel voltunk hozzá, döbbenve álltunk meg, csak a veszteségben nyilvánvaló, mennyire nem ismertük fel, mennyire nem használtuk ki az időt, amíg köztünk volt, amíg kérdéseinkre válaszolhatott, amíg lelkesedésünk lobogását hallgathatta. Hogy már nem él, mindez hiába. De példának, követésül nagyon is tanulságos, hogy ha csak vázlatosan is, visszatekintsünk munkás életére. Száz éve, 1889. jaunár 26-án született Celldömölkön. Édesapja dr. Géfin Lajos kórházi főorvos, édesanyja Hübner Janka volt. A tehetséges fiatalember a papi hivatást választotta. A teológiát Szombathelyen és Innsbruckban végezte el. Itt avatták a teológia doktorává. 1912. július 26-án szentelték fel. Azóta haláláig a szombathelyi egyházmegye szolgálatában állott változó funkciókban, de elismerésben és a kitüntető méltóságok sorában egyre emelkedve. Papi pályáját a ravatala felett mondott gyászbeszéd és az egyházi sajtó méltatta. Mi érthetően őt mint sokoldalú tudóst, s lelkes lokálpatriótát szeretnénk visszaidézni. Működésében, bármilyen irányú is volt az, a szűkebb haza, Vas megye szeretete vezette. Ez a szeretet nem ismert akadályokat, nem fékezte fáradtság és betegség. Jellemző kis epizódjai életének, hogy amikor néhai püspöke, Kovács Sándor, korára való tekintettel eltiltotta a kalauzolástól, az engedelmességet megszegve be-beszökött régi, vagy alkalmi ismerőseivel a püspöki palotába, hogy Hefele csodált architektúráját, Maulbertsch távlatokat nyitó menynyezetfreskóját ő maga mutathassa meg, magyarázhassa el. Tudományos munkásságát az 1920-as évek második felétől követhetjük nyomon. Ebben az időben nevezték ki a Herzan-könyvtár, a Püspöki-könyvtár és a Szemináriumi-könyvtár igazgatójává (1927), de mint püspöki levéltáros már 1917-től működött. Így születhetett meg A Szombathelyi Egyházmegye Története, melynek két kötete 1929-ben jelent meg. Az elsőt maga írta, a másodikat szerkesztette, az 1935-ben megjelent zárókötetet, a Történelmi Névtárat ő állította össze. Közben 1931—32-ben szabadságot kapott, amelyet a magyarországi és a római levéltárak eddig ismeretlen adatainak felkutatására használt fel. Egyháztörténeti kutatásai számos helyen fonódtak össze a hely- és a művészettörténet alapkérdéseivel. Az előzőre jellemző példa, hogy városunk máig ismert legrégibb látképét elsőként ő közölte (későbbi sorozata erről és az újabbakról a Vasi Szemle 1936. és 1937. évi számaiban), az utóbbi pedig Szombathely — elsősorban a püspökség — épületein keresztül a klasszicizáló későbarokk vizsgálatához, Hefele-kutatásaihoz vezetett. Mindezekben nagy tárgyi tudása, nyelvismerete, született qualitás-érzéke volt biztos iránytűje és támpontja. Érthető, hogy már 1926-ban az Országos Egyházművészeti Bizottság Vas megyei képviselőjévé, 1931. júniusában pedig az egyházmegyei Egyházművészeti Bizottság előadójává, később elnökévé nevezték ki. 1