Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

2. szám - MŰHELY - Ács László: „Büszkén mondom, hogy tanító voltam." Musits Jenő önvallomása

ÁCS LÁSZLÓ „BÜSZKÉN MONDOM, HOGY TANÍTÓ VOLTAM" MUSITS JENŐ ÖNVALLOMÁSA A szülők élete gyermekeikben folytatódik. A jó tanítóé tanítványaiban. Rábagyarmaton több generációnak „a Musits" jelenti „a tanítót". Felemlegetik szigorát, rendszeretetét, lelkes ünnepi beszédeit, (március 15-én és október 6-án), katonás járását. Ha valaki találkozik vele Szombathelyen, otthon élményként meséli ma is: Találkoztam a Musitscsal! Nemcsak az iskolai tananyag volt fontos számára. Ráébresztette faluja népét saját értékeire. Eléjük tárta múltjukat, hogy büszkék lehessenek elődeikre. Megmutatta nekik, hogy népművészetük — a dal, a tánc, a népviselet, a népszokás — olyan érték, amelyet felmutatni, ápolni, velük másokat is gazdagítani kötelesség. Az ő munkája nyomán kezdett virágozni a műkedvelő színjátszás is. Nem volt a falusi életnek olyan területe, ahol szerepe ne lett volna. A különböző egyesületek vezetőjükké választották. A leventék, a tűzoltók, a frontharcosok mind felnéztek rá. Az emberek tanácsért fordultak hozzá, szerepe meghatározó volt a közösség életében. Nem külső szemlélőként nézte az életet: öröme, fájdalma egy volt falujával, örökös izzásban élt. Ha kellett, bált szervezett, ha kellett, színdarabot írt, és még mennyi mindent, miközben végezte napi kötelességeit. És sohasem volt fáradt, sohasem panaszkodott. Számára, mint a régi néptanítók számára általában, a falu nem a száműzetés helyét jelentette, hanem teret a hasznos cselekvésre, az alkotó munkára, az értelmes életre. A nemzet napszámosa volt? Igen, saját sorsában. De a nemzet felemelője is. Nem csodálkozhatunk, ha kissé legendává vált. S amikor most olvassuk a tanító életének történetét, csak szomorúsággal gondolhatunk arra: eltűnik vele, velük egy olyan nemzedék, mely azt tartotta fontosnak, hogy másoknak világítson. „Szombathelyen születtem 1907. március 23-án a Nagykar utcában, a Karicsában. Édesapám postatiszt volt Szombathelyen. Hatan voltunk testvérek. A püspöki iskolában jártam a négy elemit. Az első osztály befejezése után a nyári vakációban történt, hogy egy vasárnap délután különkiadással rohantak végig a városon a rikkancsok Ferenc Ferdinánd meggyilkolásának hírével. Az iskolánkat hadikórházzá alakították át, és mi ezután a szeminárium épületébe jártunk. Szombathely nagyon megérezte a háborút. Addig mi is jó polgári viszonyok között éltünk. Akkor egyszerre elfogyott sok minden és a pénz is romlani kezdett. Hatóságilag osztottak lisztet, később kukoricalisztet majd kukoricát. Vásárolnunk kellett kukoricadarálót, hogy darát és lisztet őrölhessünk, s abból próbált édesanyánk ellátni bennünket. 35