Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)

1. szám - ADATTÁR - Sill Ferenc: Batthyány József kámoni vizitációja Szombathelyen 2. rész

A javadalmakról és a javadalmasokról Sam javadalmak, seim javadaimasok nincsenek. A szerzetesekről Először: a város falai mellett közvetlenül a Ferences atyáik vannak. Szent Márton községben pedig a Domonkos atyák. A Ferencesekkel kapcsolatban semmi jelenteni való nincs. A Domonkos atyákról a plébános azt jelenti, hogy felszólítják a híveket: temetkezéskor válasszák az ő templomukat. Ezért VIII. Bonifác pápa bullá­járól értesítendők, mert eddig talán nem kaptak tájékoztatást arról, hogy a nevezett hulla büntető rendelkezéseibe ütköztek. Másodszor: egyesületeikkel és más hasonlókkal a szerzetesek nem sértik meg a plébánia jogait. Részt vesznek a fent említett közös körmeneteken. Harmadszor: A szentségek kiszolgáltatását, főleg a súlyos betegek ellátá­sát a plébános szándéka szerint végzik. A Ferencesek a kordaviselők testvéri közösségét vezetik, a Domonkosok a Rózsafüzér társulatát. A Ferencesek nagypénteken, a Domániikánusok a Rózsafüzér ünnepén körmenetet vezetnek a plébánia templomba. A temploma beszédek előbb leírt módozata a plébánia részére sérelmes, vagyis hogy a hónap első vasárnapján és újhold vasárnapon a plébánia ne tartson istentisztelétét. Ez a gyakorlat jogellenes és a plébáriia föladatával el­lenkezik. Ezután a plébános ezeken a vasárnapokon lis tartsa meg az énekes istentiszteletet és a beszédet a plébánián. A püspök körlevele értelmében pe­dig minden vasárnap ebéd után 2 órától 3-ig végezzen hitoktatást a körlevél­ben előírt mód szerint. 76

Next

/
Oldalképek
Tartalom