Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)
1. szám - MŰHELY - Kuntár Lajos: A vasi irodalom tevékeny munkása és szervezője. Interjú a 75 éves Palkó Istvánnal
bennem, de nem hagytam el félévszázados munkálkodásom küzdőterét, csupán — Arany Jánossal szólva — elrejteztem kissé. Az okát te is és ,sokan mások is tudják, de igazaim tudatában,, a nyilvánosság előtt is szólok róla. Az akkori tanácsi vezetésnek egy szeimélyii, családi érdekeiméit érintő., emberi és állampolgári jogaimat alapvetően sértő rendelkezése volt, a lakóházam telkének megcsonkítása, 'használati értékének tönkiresiláinyíitása. Telkünkből 80 négyszögölet kisajátított a hivatal, rajta gyalogátkelőt, alatta pedig szennyvízcsatornát liétesítettt. Ezzel átjáróházzá degradálták családi háziunkat, megszüntetve nyugalmunkat. Mielőtt mindez bekövetkezett volna, jogorvoslásért fordultunk minden illetékes szervhez, 'de miinden hiába volt. Jogot ugyan — bírósági asszisztenciával — szolgáltattak, de sajnos igazságot nem. Kártalanításul az akkori forgalmi értéknek az egyharmadát sem fizették ki, pedig a teljes érték is csak vigaszdíj lett volna. Családom önkezével megépített otthona, verejtékkel megteremtett fészke, kultúrkörnyezetté varázsolt kertje vált semmivé a hivatal és a paragrafusok labirintusában, soha nem gyógyuló sebeket ejtve bennem. A megye és a város érdekében végzett félévszázados közéleti, irodalmi és tudományos tevékenységiem ennyire taksálódott a hivatal mérlegén. Ez nem tanulság nélküli, mivel csak egyszer élünk. A nyugdíjias éveimet ezért nem tölthetem a megszökött:, saját magunk által megteremtett környezetben. Agg létemre „vándorbotot" vettünk a, feleségemmel együtt a kezünkbe, mivel öt gyermekünk már mind szárnyra kelt az ország különböző tájaira, ahol dolgoznak, hivatásuknak élnek, mi pedig vándorlunk egyiktől a másikig, önkéntes száműzöttekként. így élünk Pannoniában. Egyébként szaktudományi munkásságomat rendszerezem, kézirataimat rendezem, hasonlóan azokhoz, imint akiknek az élete már icsak mellékfoglalkozásává vált önmagának. Sajnálom, hogy nem szolgálhatok derűsebb képpé 1 ! magunkról barátaimnak, isimerőseimnek, sok derék diákomnak. Harcostársaim sora egyre ritkul. Elment már a imiunkásiíró Bakó József és Kerítesz József, a régi irodalmunk búvára Hegedűs Ferenc, a zeneesztéta Heintz Fülöp, a múzeumalapító Smidt Lajos, a festőműviész-regényíró Fábián Gyula, a festőművész-zeneszerző Jaksa István, aztán az irodalmi elődeim: Pável Ágoston, Bárdosi iNémeth János, továbbá a novellista Gábor Mária, a gyermekköltészet kiválósága Gazdag Erzsi, a nagyreményű Szentkirályi János, Héra Zoltán és imég folytathatnám a sort, akik által én is lettem, és akik áltálam is lettek azok, akik, a hatás és ellenhatás törvénye szerint. Az irodalmi életet szervező tevékenységem szeletét érintettem csak ebben a zárszámadásszerű összegezésben. A mérlegem erősen ambivalens. Ambivalens azért, mert az e tevékenységre felhasznált életidőmet, energiámat elherdáltam, eltékozoltam primérebb jellegű alkotó munkálkodásom elől, amelynek útja sokkallta görangytelenebb lett volna:, vigaszom csupán az lehet, hogy e veszteségem kárpótlásaként — közvetve — értékalkotó kereteket hoztam létre, s ezek széles körű emberi, munkatársi, baráti kapcsolatokat eredményeztek, így, ami elveszett a réven, megtérült a vámon. Az interjú személyes jellege talán megengedi, hogy az áltálad is említetteknek: a .még élő barátoknak, ismerősöknek, volt diákjaimnak, töretlen hűséggel üdvözleteimet külidjem e nem éppen szokványos formában is! Köszönöm a nyílt és őszinte válaszokat. Volt munkatársaid, barátaid és tisztelőid nevében a közelgő hetvenötödik születésnapod alkalmából további jó egészséget és alkotó erőt kívánok! 21
