Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)

1. szám - MŰHELY - Kuntár Lajos: A vasi irodalom tevékeny munkása és szervezője. Interjú a 75 éves Palkó Istvánnal

íme az interjú: Hogyan kezdődött az irodalomszervezői munkád, kik és hogyan segítették, képletesen mondva, a motor beindítását? Triviálisain azt felelhetném, mint a kocsmai veszekedések szoktak kezdődni, amelyben mindenki csak „visszaütött". De komolyra íordítva a szót, egyszerűen folytatódott. Folytatódni pedig csak az tud, aminek előzménye is van. Megyénkiben a 30-as évek elejétől a Faludi Ferenc Irodalmi Társaság volt a szervezője, istápolója az írók munkálkodásának. Kiadta műveiket és folyóiratot is indított. Az „Írott Kő" első szerkesztője Bárdosi Németh János volt. öt Sz. Németh László követte, de ő, katonai behívása folytán, osák „de iure" volt a szerkesztő, ténylegesen, jogi nyelven szólva: „de facto", én láttam el ezt a feladatot. Tulajdonképpen ezzel kezdőidött a szervezői és szer'kesztői munkám. Folyóiratunk a háborús végkifejlet következtében, mint sok minden, megszűnt. A benne, továbbá a „Vasi (Dunántúli) Szemilé"^ben és a „Sorsunk"ban megjelent írásaim mindegyike az akkori társadalmi helyzetünkkel, népünk sorskérdéseivel foglalkozott, mégpedig a népi írók koncepciójának szellemében. Veres Péterekkel ugyanis személyes és élő volt a kapcsolatom. Részt vettem a balatonszárszói írótáboron, amely bennem, a fiatal tanárban olyan szemléletváltozást eredményezett, hogy feladtam a belénk nevelt, a művészet önoélúságát valló l'art pour 1'airt elvét és gyakorlatát is. Ezek az írásaim, mondaná valójuk miatt — enyhén szólva is — sok parazsat gyűjtöttek árva fejemre. Pável Ágostonnal haláláig zavartalan kollegiális, emberi és szakmai kapcsolatban voltam. Halálos ágyán a szombathelyi kórházban szinte testamentumszerűen kért életműve folytatására, hisz már betegsége idején a múzeumi könyvtárőri teendőik végzésiével is engem bízott meg. Az általa szerkesztett „Vasi Szemlé"-nek állandó munkatársa voltam. Nagyon vázlatosan elmondva ezek voltak indulásom előzményei, tehát életvitelemmel és munkálkodásommal teremtődött meg az irodalomszervezői munkám alapja. Hogyan sikerült megteremteni az írói alkotások közzétételének fórumait és melyek voltak ezek? Ez a kérdés éppúgy összetett, mint az volt az előző is, nehéz rá röviden válaszolni, de megkísérlem. Lépcsőfokokat jártunk végig. Már 1946-ban megjelent a Káldi János által szerkesztett kis antológia: az „Üj fény". Ezt 1947ben a „Vándortűz" követte, mely számonként másnmás miegyében készült, s funkciója az volt, hogy a megszűnt irodalmi társaságokat helyettesítse. A páréves kísérletezés után irodalmi életünkben 1948-ban következett be jelentősebb változás. Az írók kívánságának megfelelően magamra vállaltam egy folyóirat megteremtésének munkálatait. Meg kellett szerezni a kiadás anyagi feltételét és a jogi előírásoknak megfelelően az engedélyeztetését. A „Népünk" szerkesztője és kiadója is én lettem. Vasvármegye és Szombathely thj. város orgánumából csak három szám jelenhetett meg, mert a közigazgatási keretek megváltoztak, ezzel vállalkozásunknak megszűnt a jogi és anyagi bázisa. A következő években a politikai „átrendeződés" időszakáiban, az irodalmi élet kérdése veszített fontosságából. 18