Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)
2. szám - ADATTAR - Sill Ferenc: Batthyány József kánoni vizitációja Szombathelyen 3. rész
A herényi templom leltára Van 1 kehely, 2 oltárteríltő, 1 dltámkő, 1 misefeöinyv, 3 miseruha, 1 karing, 1 miseiing, 7 törülköző, 10 asztalkendő, 6 vászon oltáriterítő, 9 más anyagból. A templom állapota. Szent György tiszteletére építették. Fallal, tetőzete és padlózata romos. Két oltára van, az egyik a főoltár, a .másik kisebb oltár Szűz Mária tiszteletére. Kőből épült tornya ivan, ebben egy kis harang függ. A templom búcsúnapját Szent György ünnepén tartják. A templom meg van áldva, ereklyéje és búcsúengedménye nincs. Padlózata és tetőzete igen rossz állapotban van. A templom pénzéből javítják. Két helyen fél-fél hold, tehát összesen 1 hold földje van, amelyet a plébánia hívői felváltva a templom gabonájával szoktak bevetni. Adományokból 30 forint készpénze van, eat Koszonszky Andrásnál helyezték el a szokásos kamatra. A templom közelében megáldott temető található. A zanati templom leltára Van 1 kehely, misekönyv, miseing, 2 kéhelyvólum, 2 miseruha, 8 törlőruha, 1 csengő, derékkötő, 6 régi gyertyatartó, szenteltvíztartó, 3 zászló, fém lámpa, Szűz Mária szobor. A templom állapota. Szent László tiszteletére épült és meg van áldva, de nincs felszentelve. Két oltár található benne, a nagyobbik Szent György tiszteletére, a kisebbik Szemit László tiszteleltére. .Sekrestyéje nincs, de a tornya falazott, ebben egy felszentelt harang függ. A templom búcsúnapját Szent László ünnepén tartják. Nincs a templomnak szószéke, sekrestyéje, oltárszekrénye, sem ereklyéje és búcsúengedménye. Egyébként ez a templom jó állapotban van. Két .hold földdel rendelkezik és tizedet kap iá jobbágyok között szétosztott 10 hold föld után. 15 forint készpénze van. A templom melletti temetőt körülkerítették. A szőllősi kápolna leltára Egy ezüst kelyhe van, amelynek tányérfcáját bearanyozták. Van egy kehelytásika, kehelyfedő, miseruha kézitáskával és s tálával, miseing vállkendő vei és egy derékkötővel. Oltárterítő, kehelykendő, 2 kéztörlő, 3 gyertyatartó és 2 misekönyv található még. A kápolna állapota. A szántóföldek között van és Szent Rókus tiszteletére építették. Szűkös, falazott épület, amely meg van áldva. Egyébként jó állapotban van és nem szorul feliújításra. Oltárát Szent Rókus tiszteletére áldották meg. Az oladi templom leltára Egy aranyozott kelyhe van kis tányérkával. Kereszt, 6 gyertyatartó, ebből 2 kicsi, misekönyv, evangéliumoskönyv, szakadozott szertartáskönyv található itt. 5 fából készült zsámoly, oltárkő, Mária-szobor öltöztethető kis Jézussal, 2 miseruha, 3 kéztáska, 3 stóla, 2 miseing, 2 vállkendő, 2 derékkötő, 3 asztalken-