Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)

2. szám - ADATTAR - Kováts Béla: Emlékmozaikok

zeti Bizottság elnöke nem írja, nem írhatja alá ezt az okmányt, sőt a továbbiaikban nem kívánok részit venni az értekezleten sem. — És „kivonultam". Ugyanezt tették a szomszéd községek elnökei is. Persze, Kovái» Béla — a tanító — visszatért a gyűlésre, de végül is a körzeti iskola Pankaszon alakult ki. Rhosoczy tanfelügyelő élte végéig se tudta megérteni s talán megbocsátani, hogy egyik Kováts Béla aláírta az okmányt, a másik Kováts Béla pedig nem. Az akkori feliemás sors úgy hozta, hogy még egyszer, mint N.B. elnök meg kellett tagadnom egy fontos okirat aláírását. Községünk maradi vezetői 1946-ban ká akadtak ítélepítemi a zenészeket (cigányakat) egy művelésre alkalmatlan területre, a falutól három kilométerre. A községi elöljáróság hiába javasolta ezt az antidemokratikus intézkedést, a Nemzeti Bizottság vétója következtében az indítvány kútba esett. Ez az eljárásom nem hozott népszerűséget részemre, de az idő engem igazolt, • Bocsánatos csalás Nagy eseményre készültek a pankaszi zenész (cigány) labdarúgók. A körmendi cigányok kihívták csapatukat barátságos mérkőzésre. Én még csak egy éve tanítottam Pankaszon, de azt már mindenki tudta, hogy futballozni szeretek. Mivel arcszínem is eléggé barna, nem nagyon lepett meg Kánya Lajos csapatkapitány kérésére, hogy igazolatlanul ugyan, de vegyek részt a „rangadón", mint zenész, mert más nem játszhatott. Alkalmi nevem „Czene Béla" és Csepregről való vagyok. Beleegyeztem. Nem kis izgalommal vártam a szerdát, körmendi bemutatkozásunk időpontját. Körmenden igazi testvériséggel-barátsággal fogadtak, úgy látszott mindenki elfogadja zenész mivoltomat. Csak akkor jöttem kicsit zavarba, miikor az általuk ismert zenész, csepregi rokonokról érdeklődtek, de ezt is megúsztam valahogy. Megkezdődött a mérkőzés. Balszélsőt játszottam, és egy darabig tartottam magam a taktikai utasításhoz, miszerint: próbáljak szürkén játszani nehogy az ellenfél gyanút fogjon, az első félidő vége felé: 0:0 állásnál, egy pillanatra megfeledkeztem az utasításról, és két-három védőt kicselezve nagy gólt rúgtam a bal felső sarokba. Nagy volt az öröm, de jött is mindjárt a baj. Ellenfelem, a jobbhátvéd egy tagbaszakadt, elég morc kinézésű, Tarzan becenévre hallgató játékos kezdett érdeklődni az „önéletrajzom" iránt. — Honnan jöttél Pankaszra, mert nem ismerlek? — Csepregről — mondtam én. — Hogy hívnak? — így ő. — Czene Bélának. — Melyik Czenének vagy a fia? — érdeklődött tovább. — Hát a Béláé. — Ilyet nem ismerek Csepregen! — mondta ő. — Nemrég költöztünk oda Somogyból — próbálkoztam. — Mit játszol a bandában? — tette fel a mindent eldöntő kérdést. — Bőgőst — feleltem bátortalanul. Láttam, nem győztem meg igazaimról. Közben, szerencsére, a játékvezető a félidő végét jelezte. Az öltözőbe menet Tarzan mellém került, és nem kis meggyőződéssel kijelentette: 29