Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1987. (Szombathely, 1987)

1. szám - Urban Aladár: Batthyány Lajos emlékezte. Születésének 100. évfordulóján

nem az országgyűlés által meghatározott létszámot igyekezzenek akár toborzás, de ha kell, sorshúzás útján is kiállítatni. Ezzel a lépéssel Batthyány végrehajtotta az országgyűlés szeptember 12-i, Kossuth ösztönzésére elfogadott határozatát, s nyíltan szembeszegült a bécsi elképzelésekkel. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a horvát erők ellen szerveződő veszprémi, illetve fehérvári tábor felállítása és így a pákozdi győzelem is Batthyány nevéhez fűződik, akkor megérthetjük, hogy az udvari körök gyűlölete már ekkor élesen Batthyány ellen fordult. A Lamberg ellen hozott országgyűlési határozatot, majd ezt követően a királyi biztos meggyilkolását Batthyány végzetes hibának tartotta. A martonvásári táborból előbb Jellasicshoz ment, hogy a bánt a további előnyomulásról lebeszélje, majd Bécsibe sietett, ahol októben 2^án lemondott, s a király másnap fel is mentette tisztségétől. Batthyány egyidejűleg lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról is és hazatérve fegyveres szolgálatra jelentkezett — igaz, csak gyorsan bekövetkezett balesetéig — a Todorovies tábornok által vezetett, hazatérő horvát hadoszlop ellen szervezett Vas megyei fölkelőseregben. Majd újiravállalva a megbízatást, december elején visszatért az országgyűlésre mint a sárvári kerület képviselője. Ezt a lépést az őszinte aggodalom és felelősségérzet diktálta, de Bécsben az uraükodói akarat nyílt megvetésének tekintették, hiszen Batthyány a király által októben 3-án feloszlatott, tehát törvénytelen országgyűlés frissen választott tagjaként foglalta el helyét. Az aggodalom, hogy az ország, amely gazdaságilag gyenge és külső támogatásra nem számíthat, nem lesz képes az anyagi és emberi erőforrásaiban sokkal erősebb Birodalonnrrnal megbirkózni, Biatthyányt egy utolsó békítési kísérletre ösztönözte. December 31-én, amikor Windisch-Graetz seregei már Budához közeledtek, békeküldöttséget jiavasolt az ellenséges fővezérhez. Mikor a tekintélyes küldöttségbe őt is ajánlották, de Perényi Zsigmond, a felsőház elnöke — akit 1849. októberében szintén kivégeztek — Batthyány „megkímélését" indítványozta, a gróf ezt csak abban az esetben volt hajlandó méltányolni, ha személyét persona nongratanak, (vagyis nemkívánatos személynek) tekintik. Azt azonban, hogy személyes biztonságára vagy kényelmére legyenek tekintettel, visszautasította, mert — mint mondotta — „kellemetlenséget és veszedelmet nem ismerek a haza szolgálata körül..." így került be a volt miniszterelnök a Windisoh-GraetzJhez küldött öttagú bizottságba. Miint ismeretes, a gőgös herceg Batthyányit nem volt hajlandó fogadni, a többiektől pedig feltétel nélküli megadást követelt. A fejlemények láttán Deák még az osztrák táboriban a menekülést ajánlotta a grófnak, de az visszautasította a tervet. Nyilatkozata szerint nem követett el olyan bűnt, hogy életét kelljen féltenie. „Egypár hitvány év miatt" — mondotta Deáknak — nem lesz szökevény. A küldötteket az osztrákok visszakísérték az általuk már megszállót Pestre, s még aznap este, január 8-án Batthyányt a Károlyi-palotában letartóztatták. Nem kétséges, hogy Batthyány, aki jogot végzett és tapasztalt politikus volt, ismerte tetteinek súlyát. Tudta, hogy az udvari körök őt jobban gyűlö.Mk, mint Kossutlhot. Már 1848. decemberében tudomása volt arról is, hogy az októberi bécsi felkelésért, a s így Latour hadügyminiszter haláláért is, őt teszik felelőssé. Jó oka lett volna tehát a küldöttségből kimaradni. A honvédelem érdekéiben szeptemberiben vállalt „törvénytelenségek" után azonban egész addigi politikája logikus folytatásának tekintette az általa kezdeményezett békeküldöttséget, s azt a látszatot pedig, hogy félelemből állna félre, nem volt hajlandó elviselni. Ha személyes sorsával már a válságos szeptemberi *na7