Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1987. (Szombathely, 1987)

1. szám - Urban Aladár: Batthyány Lajos emlékezte. Születésének 100. évfordulóján

önálló pénz- és hadügyek feladását követelte. Batthyány és Deák kétségtelenül hajlandók lettek volna bizonyos engedményeket tenni, de a bécsi követeléseket nem fogadhatták el. Maga az a tény, hogy érdemben nem tárgyaltak velük, bizonyítja annak a feltételezésnek tarthatatlanságát, hogy az 1848:3. te. által biztosított vívmányokiból — egyes minisztériumok feladásával — engedni kívántak. A küldetés 'kudarca azt mutatta, hogy Batthyány és kormánya elvesztette az udvar bizalmát. Ebben a helyzetben minid az alkotmányos eljárás, mind a magyar országgyűlés hangulata, de mindenekelőtt az ország érdeke azt kívánta, hogy a kormány adja vissza megbízatását, hiszen vállalt feladatának nem képes eleget tenni. Batthyány és Kossuth között július elejét, vagyis az országgyűlés megnyitását követően, feszültté vált a kapcsolat. Ez Ikülönösan az ún. olasz segély kérdésében vált viilágossá. Augusztus elején hírek jártak a kormány, vagy egyes tagjainak lemondásáról. Mivel ekkor már nem volt alaptalan a félelem, hogy ha a miniszterek lemondanak, a király egyszerűen nem nevez ki senkit a pénz- vagy a hadügyi tárca élére, a kabinet együttmaradt. Ebben a helyzetben Kossuth is vállalta az együttműködést és komoly szerepe volt abban, hogy az országgyűléssel elfogadtatta ia kompromiisszumos újoncmegajiánilási törvényt, aimii miatt a baloldali 'éles támadásokat intézett ellene. Mindenesetre Batthyány és Kossuth között nem került sor nyílt szakításra, s 1848. szeptember 11-én a kormány lemondását benyújtva Batthyány helyeselte, hogy a közvélemény által támogatott (minisztere kapjon megbízást egy új kabinet megalakítására. Mikor pedig másnap kiviláglott, hogy a nádor nem hajlandó Kossuthot megbízni, Batthyány pedig vállalja az újabb felkérést, Kossuthon volt a sor, hogy támogassa a vállalkozást. Mindkettőjük számára világos vdlt ugyanis, hogy Bécs alkotmányellenes, forradalmi lépésekre akarja az országgyűlést kényszeríteni, hogy 'ezzel teremtsen jogcímet a beavatkozásra: a márciusi engedmények megsemmisítésére. Batthyány számára ez a szándék szeptember 16-án vált egyértelművé, amikor az udvar ideiglenes miniszterelnöki megbízatását nem akarta addig megerősíteni, amíg leendő minisztertársait meg nem nevezi. Mivel ekkor Jellasics már a Dunántúlon nyomult előre, nyilvánvaló volt, hogy ebben a kritikus helyzetben az országolt akarják kormány nélkül hagyni, — illetve az országgyűlést arra késztetni, hogy „Konventté váljon", vagyis saját kezébe vegye a végrehajtó hatalom ügyeit. Batthyány le is akart mondani és arra figyelmeztette a képviselőket, hogy fontolják meg: nem jött-e el az a pillanat, amikor az ország 'Védelmét kell fontosiabbnak tartani, s a törvény korlátait a parlament „nem tartozik többé respektáilni". Kossuth és a baloldal több tagja azonban maradásra bírta a miniszterelnököt, aki végülls felelőssége teljes tudatában megtartotta megbízatását ós ügyvezető miniszterelnökként — vagyis minisztertársialk nélkül — szervezte az ország védelmét a betört horvát intervenciós sereg ellen. Batthyány előbb idézett kijelentése nem hagy kétséget afelől, hogy tudta: a király tanácsadói azért akadályozták meg a papírpénz kibocsájtásáról és az újonoozásról szóló törvény jóváhagyását, hogy Jellasics támadásának küszöbén anyagi és védelmi erő nélkül hagyják az országot. Ha tehát vállalt feladatának, az ellenállás megszervezésének eleget akar tenni, akkor szembe kell szegülnie a nyilvánított királyi akarattal. Vagyis a felségárulás — vagy hazaárulás lehetőségei közöt kellett választania. Batthyány nem késlekedett, s nemcsak a Kossuth által megkezdett papírpénz-kibocsájtást hagyta jóvá, hanem elrendelte, hogy az újoncozást ne egyszerűen önkéntes alapon folytassák, ha6