Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1987. (Szombathely, 1987)

1. szám - MŰHELY - Bariska István: Látogatás a Savaria Múzeumban. Beszélgetés dr. Gráfik Imrével

Volt-e korábban is kapcsolata a honismereti mozgalonvmal? Mi a véleménye a honismeret és a helytörténet közti különbözőségről és összefüggéseikről? Meg kell vallanom, hogy korábban szerényebb kapcsolatom volt a mozgalommal, mint amilyen egy megyei múzeumi hálózaton belül lehetséges, ill. szükséges. A Magyar Néprajzi Társaságon belül elsősorban az önkéntes Gyűjtőszakosztályon keresztül tartottam kapcsolatot a mozgalommal. Másfelől a különböző megyei szakfelügyelői munlkáim során találkoztam honismereti és helytörténeti kérdésekkel. Kétségtelen, hogy az utóbbi egy esztendőiben, itt Vas megyében, már kirajzolódtak egy tartósabb és talán hatékonyabb viszony keretei a mozgaloimimal. A Társaság Szakosztálya inkább egy-egy konkrét program megvalósításakor, vagy pályázatok kapcsán mozgósított inkább. De a korábbi kontaktus is valahol a háttérben mégis, meghatározó volt, elvi és gyakorlati szempontból egyaránt. A néprajz ugyanis sohasem kerülhette el a helytörténeti ismeretek birtoklását. Egy-egy téma megközelítése során végül is ezeket meg kellett szerezni. Ha a helytörténeti ismeretek megalapozottak és jól feükutatoittak voltak, akkor a néprajzkutató bátran támaszkodhatott ezekre a másodlagos fórrá sokra. Az azonban a tapasztalatom, hogy az ország nincs e tekintetben belytörténetileg kellő mértékben feldolgozva, s főleg nem azonos minőségben. Ilyenformán sem a néprajzkutató, sem a történész nincs abban a helyzetben, hogy csak a helytörténeti kutatások alapján vázolhassa fel vizsgálódásának iMttérinfoirmációiit, kointroMálnáa, sőt újiraadatoüiniia szükséges a helytörténeti vonatkozásokat. A helytörténet és honismeret vonatkozásában az önkéntes néprajzi gyűjtőmozgalomnak igen nagy szerepe volt. Hogy ítéli meg ezek mai jelentőségét és szerepét? Ml egy kicsit bizonytalanok vagyunk a helytörténeti kutatások értékelésében, a helytörténet megítélésében. Talán napjainkban kezd iméltó módon újra felértékelődni. Nem is olyan régen még pejoratív megítélése is volt. Utalnom kell arra, hogy lévtizedekkel korábban igen jelentős publikációk születtek helytörténeti témakörökben. Arról nem lis beszélve, hogy igen jelentős egyéniségeik, történészek, vállaltak fel egykor helytörténetinek minősíthető kérdéseket. Megítélésem szerint a történetírás a felszabadulást követő években eltolódott ideológiai irányba és eltávolodott a jó értelemben vett pozitivista tradícióktól. Ennek következményeként a konkrét esettanulmányoktól, régiók vizsgálatától, amelyekből pedig a történetírásnak mindenkor táplálkoznia kellett. Én úgy látom, e téren változás van. Űjra megnőtt a szerepe nemcsak a helytörténetírásnak, hanem azoknak az elemzéseknek is, amelyek tulajdonképpen a nagy szintézisek bázisát készítik elő. Mindezek mellé csatlakozott, persze egészen más forrásból eredve a honismereti mozgalom, amelynek természetesen indítékai is mások. Ügy érzem, hogy a társadalmi élet demokratizálódásával együtt erősödött e mozgalom. Legnagyobb jelentősége — megítélésem szerint — abban van, hogy olyan erőforrások szabadultak fel, melyek egész kulturális életünk arculatát alakítják, bővítijk: ismereteinket, elősegítik nemzeti tudatunk formálását, örökítését. Hogyan lehetne jellemezni ezt a mozgalmat? 21