Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1987. (Szombathely, 1987)

2. szám - KÖNYVESPOLC - Nagy Éva: Iparosképzés Celldömölkön 1887—1987

Szép munka, könyvészetileg és belbecsére nézve is: mindvégig érződik rajta a szerző tárgya és adatközlői iránti megbecsülése és szeretete, amely nélkül néprajzkutatói hivatás alig is képzelhető el. Dömötör Sándor művelt és hajlékony magyar nyelven tekinti át a választott tájegység fő néprajzi jellemvonásait, egységbe olvasztva a korábbi népismereti irodalom (legfőképpen Nemesnépi Zakál György) és saját kutatásainak eredményeit. Könyvének első fejezetében röviden bemutatja az Őrség törzsökös magyar népének történetét, és főként történeti tényezők alapján elkülöníti a Belső- és a Külső-örség falvait. Az őrségi etnikai csoport pontos elhatárolására a további fejezetekben már nem is fordít több szót, de az őrségi népi kultúra ismertetésében azoknak a jelenségeknek szenteli a legtöbb figyelmet, amelyek meglátása szerint nyelvterületünkön karaikíteriszitifcusain — ha inam is kizárólagosan — őrségieknek tekinthetők. Ilyenek például a szeres település, az építkezés és a táplálkozás némely sajátosságai, a bakhátas szántás, a rigászat, a református őrségiek „paszita" elnevezésű keresztelési szokása, a népnyelv régies elemei, stb. Érdekes fejezet szól a nemesi, paraszti és polgári viselet küzdelmének emlékeiről. Nyugat-Dunántúlon, s így az örségben is nagyon korán polgárosodott a népviselet, ennek ellenére Dömötör be tud számolni néhány jellemző parasztias viseleti darabról is. A díszítőművészettel foglalkozó fejezet főként a jellegzetes őrségi gerencsérség ismertetését tartalmazza. A népnyelv sajátosságainak bemutatását két szövegközlés teszi érzékletesebbé, egy a boszorkányokkal kapcsolatos hiedelmek, egy pedig a kanászélet köréből. A népszokásoknál hosszabban időz el a szerző: a családi élet eseményeihez fűződő szokások közül — részben Zakál Györgyre támaszkodva — a lakodalmat mutatja be legrészletesebben, míg a naptári ünnepek szokásai közül az inkább a Külső-Örségben gyakorolt tuskóhúzás leírása emelikediik ki. Az őrségi népművészet viszonylag kevésbé fejlett műneme, műfaja a népzene, a néptánc, a népdal. Hogy azonban értékekre ezen a téren is akadhatunk, azt főként a kisrákosi Imre Sándor gyűjtéseinek segítségével bizonyítja Dömötör Sándor. Könyve utolsó fejezetében — minden kommentár nélkül — őrségi meséket és „mendemondákat" közöl a szerző, vélhetőleg saját gyűjtéséből, végül az Őrség néprajzi irodalmának kivonatos jegyzékét közli. A kötetet forrásértékű fényképek illusztrálják. GYURÁCZ FERENC IPAROSKÉPZÉS CELLDÖMÖLKÖN 1887-1987 TANULMÁNYKÖTET CELLDÖMÖLK, 1987. 114 P. A százéves jubileumra jelent meg Káldos Gyula szerkesztésében az emlékező összeállítás. A kötet érzékelteti azokat az erőfeszítéseket, amelyeket egy kisváros tett az itt és a környéken élő emberek szakképzett iparosokkal való ellátására. Mint a bevezetőben Tóth József, a város tanácselnöke is írja, ez a 100 év nem volt küzdelmektől mentes. Végeredménye az önálló Szakmunkásképző Intézet, ami jelentős szerepet tölt be a város életében. A kötet első írásában — Tamás Judit munkája — az oktatás történetéről olvashatunk a kezdetektől 1944-ig. Sok adattal, eredeti dokumentumok felhasználásával készítette el alapos tanulmányát a szerző. 1800 körül tömörültek céhbe Kis-czellben az iparosok. A céhekben az iparosképzés az évszázado85