Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1987. (Szombathely, 1987)

2. szám - ADATTÁR - Ács László: Falusi Thália. A rábagyarmati színjátszás krónikája 1. rész

népszínművét Musits Jenő rendezte 1937. január 26-án. Ennek az előadásnak hivatalos elszámolása is megmaradt. Ebből megtudhatjuk, hogy a bevétel 13 pengő 80 fillér, a kiadás 11 pengő 80 fillér, így összesen 2 pengő maradt meg az egyesület számára. Ezek az összegek kevésnek tűnnek, hiszen 250 néző esetében, — amennyivel feltétlen számolnunk kell, — 5 filléres belépőket tételeznek fel. A valódi bevétel ennél bizonyára több volt. A háború „1940-ben megalakult a Kalot. Ott szoktunk összejönni esténként. Ott határoztuk el, hogy színdarabot tanulunk. Több darabot is tanultunk azokban az években. Volt, aki a leventék meg a Kalot színdarabjában is játszott. Négyöt hétnél nem tartott tovább a tanulás, de nagyon fegyelmezetten kellett csinálni. Nem lelhetett beszélgetni, a szerepeiket meg hamarosan fújni kellett."

17 „A legények igen szerették a tréfás szerepeket, a cigány szerepeket, mert azoknak volt a legnagyobb sikere. Néha jól ibe is rúgtak, de ezeknél a szerepeknél ezt nem nagyon lelhetett észrevenni. Mindig nagy volt a zsúfoltság. Legtöbbnek állóhelye volt, azért fértek be igen sokan. Különösen sok volt a nő. Az ©lőkeűőségek elől ültek: a prépost, a káplán, a malmos, a tanítók, kocsmárosok. A prépostot mindig külön meg kellett hívni."

18 A Kalot hagyományos népszínműveket játszott továbbra is. (A bor, Gyimesi vadvirág, A fekete mén). A leventék választásában már több a politikum. A háború alatt irredenta, nacionalista darabokat játszottak (Hiszek egy Istenben, Szivárvány a falu felett), viszont elgondolkodtató, hogy egyetlen háborús darab sem került bemutatásra, pedig ugyancsak akadt bőségesen a korabeli kínálatiban. A jelszabadulás után 1945 után a falusi műkedvelésnek olyan reneszánsza következett el, amilyet soha addig tapasztalni nem lehetett. A halálfélelem, a borzalmak lidércnyomása alól szabaduló emberek örültek az életnek. A falusi tanítók a falu örömével, bánatával együtt élő emberek voltak. Ebben feljpezsdülésben jelentős szerepük volt mindenütt. Többségüknek szükséges zenei képzettsége, műveltsége, helyismerete megvolt, számaikra az emberekkel való foglalkozás belső szükséglet és — nyugodtan imondhatj.uk — szórakozás volt. Hogy a darabválasztással ma egyetértünk vagy nem, tulajdonképpen lényegtelen. Butácska operettek, régi vagy korszerűetlen népszíniművek sorával találkozhatunk. A halálból menekült, szenvedéseit felejteni akaró, nincstelenséggel küszködő emberek a béke álomvilágába akartak ringatózni. Az önmaga gazdájává váló paraszt a régi népszínművek romantikus világában saját széppé alakuló jövőjét látta. Nem csoda hát, ha a kor legnépszerűbb színpadi szerzője Cserháti Lajos lett, sok kis Csárdáskirályné és Sárga csákó szerzője. Látványos, dalos vígjátékai az egész országiban igen kedveltek lettek. A darabok egy-két színen játszódtak, amiknek díszletét még falun is könnyen el lehetett készíteni, s ha még szép huszárrulhákat, egy zongorát vagy hegedűt is kerítettek, minden szükséges együtt volt a sikerhez. A bemondásokon lehetett kacagni, a szerelmi jeleneteken elábrándozni, a főszereplők összekoccanásán izgulni, a Zerkovdczstílusú dalokon elandalogni, a szép ruhákban elgyönyörködni, a kedves, megnyugtató befejezésnek örülni. A darabok gyengék, logikátlanok, nyelvileg za78