Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1987. (Szombathely, 1987)

2. szám - ADATTÁR - Ács László: Falusi Thália. A rábagyarmati színjátszás krónikája 1. rész

A szentimentális és bohózati elemekkel kevert történet nagy sikert aratott. Hatása olyan nagy volt, hogy erre az előadásra ma is mindenki emlékszik aki .látta, akár kisgyermekként is. A kertben pedig ott szorongott az egész falu, mert ilyen élmény ritkán adódott. Aztán két év szünet következett. Nem volt még szó rendszeres játékról, csak a nagy ünnep hívta életre az előadást. 1922-ben került csak sor újabb színdarabra, Csite Károly: Piros alma cíímű 3 felvonásos népszínművére. Az előadás körülményei azonban egészen mások voltak. „A Kübli János, aki lakatos volt, meg a felesége, az Ecseri tanítónéni tanították. Nem volt helyünk, hol a pajtában, hol a kertben próbáltunk. Az iskolában nem engedte a (prépost. Csak lopva formán csinálhattuk. Akkor még nem volt régen a kommunizmus. Mivel az iparos ifjúság csinálta, azt tartotta, hogy ezek kommunisták. Nyáron (tanultuk két hónapig vasárnap délutánonként. A kocsma udvarán volt az előadás. Kőművesbakokra raktak (pallókat, körbe nyírfaágakat állítottak le, ez volt a színpad. A függöny lepedő meg ponyva volt. A közönség padokon ülít, amit a kocsmából hoztak ki. Igen sokan álltak is."

5 Az iparos ifjúságnak ezt az előadását többéves szünet követte. Már ekkor, a kezdet kezdetén az volt a kérdés, akad-e valaki, aki a játék minden gondját vállalja, mert állhat a csoport akárhány emberiből, akadhat minden feladatra vállalkozó, a gondok terhét csak egy valaki viselheti. A húszas (évek közepén került á faluba Géczi Lajos ibolitos-kocsmáros. Bizonyára jó üzletet látott abban, hogy színdarabbal magához csalogassa nemcsak a szereplőket, hanem a nézőket is, hiszen volt még a faluban 3—4 kocsma, de aktív, érdeklődő ember is lehetett. A falu legerősebb egyesületével, a tűzoltókkal szövetkezett, és darabot tanított be, ismét Csite Károly darabját, a Legényfurfang-ot. „A kocsma külön szobájában szoktunk próbálni. Télen tanultuk, az előadás farsangon volt. A lányok közül mindenki olyan ruhát vett föl, amilyent szerezni tudott. A Fuisz (Fáni igen tartózkodó volt, nem mondta meg, hogy milyen ruhája lesz. A kocsma szobában játszottunk. Szűk kis hely volt, mert az ajtó felől volt a színpad, keskeny részen lehetett bejárni, a söntés felé meg a közönség. Igen sokan voltak, inkább csak álltak. Csak egy előadást tartottunk.'^ A Rábavidék erről az előadásról egy kis hírt is megjelentetett 1927. január 23-án: „Táncmulatság és színielőadás. A rábagyanmaíti önk. tűzoltóegylet ma, vasárnap táncmulatsággal egybekötött színelőadást rendez. iSzínre Csite Károly: Legényfurifang című népszíniműve kerül."

7 Ez az első nyomtatott híradás a rábagyarmati színjátszásról. A töibb mint 30 <éve Gyarmaton tanító Kocsis Károly nyugdíjba menetelének évében, 1927 nyarán színdarabbal búcsúzott a falutól. „A leventék csináltak. Két hónapig is tanultuk, sokszor éjfélig is az iskolában, mert nyár volt, egész estik dolgozni kellett. Lázadák volt a címe. Két vasárnap játszottuk a Spanger-kocsima udvarán. Délelőtt csinálták meg a legények a színpadot. Idősebbek is szerepeltek benne."

8 Ettől az időtől kezdve már mind többször került sor bemutatókra. A tűzoltók, a leventék, a nyaralók, később a Kalot rendezett előadásokat. A szervezetek pénzhez jutottak, s a báli vígasság az egész falu örömére szolgált. „Később, 1930-ban egy másikat is tanított a Géczi. A szereplőket is ő szedte össze. Mikor mentünk a boltba, megszólított bennünket, hogy lenne színdarab. Igen hamar meg kellett tanulni, alig két hét alatt. Az volt a címe: 74