Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1987. (Szombathely, 1987)
2. szám - ADATTÁR - Sill Ferenc: Batthyány József kánoni vizitációja Szombathelyen 1. rész
7. Az Oltáriszentség előtt égjen az örökmécses, erről a káptalan által megszabott rend szerint gondoskodjanak és aki a kanonokok közül a kántorkanonok házában lakik, az köteles elegendő olajat biztosítani. A keresztelő kutat Pünkösd vigiliáján évente egyszer fel kell újítani. 8. Vasárnapokon és ünnepeken az istentisztelet rendje ez: 9 órakor szólaljon meg először a harang és fél óráig harangozzanak. Ez után énekes szentmise van, amelyet magyar nyelvű beszéd követ. Itt megjegyezzük, hogy a jeles ünnepek istentiszteleti rendjét a káptalan és a plébánia között eddig semmi előírás nem szabályozta. Ebből gyakori súrlódások származtak, ami másképpen nem orvosolható, minthogy a püspök pontos szabályokat írjon elő és állandósítson. A leányegyházak templomaiban más és más vasárnapon hitoktatás van a szentbeszéd helyett, mert a plébános, a templom búcsúnapját kivéve, nem szokott e falvakban misét tartani. Egyrészt mert ezek templomai romos állapotúak, másrészt, mert e falvak a népes anyaegyházzal szomszédosak és a stóladíjon kívül más szolgáltatást nem adnak. Szombathely mezővárosban azért nincs templomi hitoktatás, mert délután 2 órakor vagy a Domonkos atyáknál, vagy a Ferenceseknél szentbeszéd van. Ezután az istentiszteletek rendjét szabályozni kell. 9. Az anyaegyházban két szülésznő (bába) van, a leányegyházakban egy. Valamennyien letették az esküt, példás életűek és kellőképpen felkészítették őket, hogy szükség esetén a keresztségét kiszolgáltassák. A plébánia hívőiről 1. Az anyaegyházban és a leányegyházakban is magyar anyanyelvűek, Szőllőst kivéve, ahol több német van. Mind az anyaegyházban, mind a leányegyházakban mindenki katolikus, egyetlen özvegyet kivéve. Az anyaegyházban gyónásra alkalmas 8 (felnőtt) 1667 gyónásra alkalmatlan (gyermek) 470 Zanaton felnőtt 111 gyermek 40 Herényben felnőtt 150 gyermek 50 Óladon felnőtt 190 gyermek 52 Szőllősön felnőtt 122 gyermek 42 Kámonban felnőtt 94 gyermek 30 Szent Mártonban felnőtt 132 gyermek 60 Perintben felnőtt 226 gyermek 92 Kis Seben felnőtt 71 gyermek 20 összes lélekszám