Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1987. (Szombathely, 1987)

2. szám - ADATTÁR - Sill Ferenc: Batthyány József kánoni vizitációja Szombathelyen 1. rész

ezért a temető keresztje, ha azt szokás szerint felállítanák, az állatok dúlá­sának lenne kitéve. Ezért ajánlottuk a plébánia jelenlévő lakóinak, hogy a ré­gi temető és a csereföld közötti új határon a plébánia és leányegyházak itt temetkező lakói, arányos részvétellel, alkalmas időben új határt képezve falat emeljenek és más oldalról is zárják le, de úgy, hogy a temetőnek szükséges nagyobbításához mód nyíljék. A plébánosnak pedig meghagytuk, hogy ennek elvégzéséről a püspököt, vagy annak helynökét tájékoztassa. Másvallásúakat itt nem temetnek, mert nincsenek. Nyolc leányegyház van: 1. Zanat, ahol Szent László tiszteletére emelt templom áll. Ez nincs felszentelve, csak megáldották, háromnegyed órányira van az anyaegyháztól. — 2. Herény Szent György tiszteletére emelt templom­mal. Ez sem felszentelt, csak megáldott templom, háromnegyed órányira van az anyaegyháztól — 3. Ólad szent Bertalan tiszteletére emelt kicsi templom­mal. Ez sincs felszentelve, csak megáldott templom, az anyaegyháztól fél órá­nyira van. — 4. Szőllős nagyon kicsi nyilvános kápolnával, amelyet Szent Ró­kus tiszteletére áldottak meg, de felszentelve nincs. Negyed órányira van az anyaegyháztól. — 5. Kámon kicsi kápolnával. Ennek tetőzetét most készítik, de még nem fejezték be. Negyed órányira van az anyaegyháztól. — 6. Szent Már­ton, Szombathely mezővároshoz kapcsolódó falu, ahol a Domonkos atyák temp­loma áll. — 7. Perint nincs temploma, az anyaegyháztól nyolcad órányira van. Tizedszer: Az anyaegyházban a piactéren nyilvános kápolna áll, amelyet 1710-ben, a pestisjárvány idején, a mezőváros lakossága fogadalomból építte­tett Szent Fábián és Sebestyén vértanúk tiszteletére. Meg van áldva, de nincs felszentelve. Az épület külső-belső állagát és felszerelését a vizitációhoz csa­tolt külön lap írja le. Mivel a szentélye nedves, felújításra szorul, ugyanígy tetőzete is. A plébános rendszerint Szent Sebestyén és Rókus ünnepén mutat be itt misét. Ezen kívül Stenczberger-féle alapítvány szerint hetetnte két al­kalommal van itt olvasott mise. A plébánosok, akik ennek az alapítványi tő­kének a gondozását magukra vállalták, az alapítványi levélben foglaltak sze­rint tartoznak a piactéri kápolnában két misét bemutatni. Ezek alatt énekelni kell a „Jézus neve" és a „Loretói" litániákat. A Szentséget is ki kell helyezni. Az alapítványi misékért külön pénzadomány nem jár. A mise bemutatásának napja péntek és szombat. Ezt a rendet a plébános tartozik mindaddig megőriz­ni, amíg az alapítványi feltétel e napokkal egyeztethető. Ezután megtartva a misék számát, helyét és rendeltetését, azok bármely napra beoszthatok. Ebben az időben, kegyes adományokból és ajándékokból, a Kálvária he­gyen is épül kápolna. Fenntartására azonban semmi meghatározott adomány nincs. Kilenc ünnepélyes, nyilvános körmenetet tartanak évente. Az első Krisz­tus feltámadásának éjszakáján a templom körül. Másodikat Szent Márk ünne­pén a termények megáldásakor. Harmadikat a három könyörgő napon: a Do­monkos atyákhoz és a Ferences atyákhoz. Ezeken a körmeneteken részt vesz­nek a céhek saját zászlójuk alatt. A felsorolt nyilvános körmeneteken kívül vannak kevésbé ünnepélyesek, ezeket a plébános kíséri, vagy csak fogadja. Két körmenet megy a stájer Mária-szentélyhez (Máriazell) és egy Kismarton­ba. — Húsvét ünnepén egy külföldi eredetű és most megerősödő szokás ala­kult ki. Az emberek a mezőre mennek a sírban fekvő Krisztust keresni és másnap, Húsvét napján térnek vissza. Fáradtan éjszakáznak, éjszakai barango­lásból körmenetileg a templomba jönnek. Az ilyen körmenetet és éjszakai kó­borlást, amely az áhítatot nem növeli, sőt akadályozza, a plébános törekedjen 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom