Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1986. (Szombathely, 1986)

ADATTÁR - Brigovich Marietta: Horvátzsidány népi építészetéről és lakáskultúrájáról

mestergerenda nélküli pór-födémet készítettek, vagy teljesen sík, ún. stukatúros födémet alakítottak ki. A mestergerendát sok helyen kivették, néhol feltették a padlásra és vascsavarok segítségével függesztették fel rá a födémgerendákat. A fedélszék ollószára, taréj szelemenes volt. A taréjszelemen mellett derékszelement is alkalmaztak és alsó kötőgerendát. Ezeken a házakon általánosan elterjedt tetőforma a csonkakontyos zsúppal fedett tető volt. A csonkakontyot két-két merevítő gerenda alkotja. A felső pár a két élszarufa, az alsó pedig a ferde merevítőgerenda. A merevítőgerenda alsó végével a homlokzati falsíkon túlnyúlt koszorúgerendára támaszkodik, felső végével a hozzá tartozó élszarufához csatlakozik. Vízvetőre nincs szükség, mert az előreugró tető a falat megvédi a csapadéktól. Az oromfalat deszkából képezték a csonkakontyos tetők alatt, s ezt a homlokfal síkjával egybeeső ollópárhoz rögzítették. Fonott sövényből készült oromfal nagyon ritka, inkább gazdasági épületeken alkalmazták. A faanyagot, általában vörösfenyőt, a mai Ausztria területéről szállították. Gyakran az ácsok is innen jöttek. Főként a szomszédos Klastromból (Borsmonostor) és Locsmándról. A tetőfedő anyag zsúp volt. A zsúpfedést, a 20-as évek vége felé abbahagyták, zsúpot csak javításokra használtak. Napjainkra már mindenütt kicserélték cserépre. Zsúpfedés készítése: aratás után kévébe kötötték a rozsot. Egy kéve kb. 30 kg volt. Először így összekötve, elnagyolva, utána szétterítve csépelték, kézicséppel. Majd marokra szedték és egy gereblyeszerű eszközön átfésülték a szalmát. Ezeket a csomókat kettőzték, majd a tető lécszerkezetére kötözték. A tetőgerincet sározott zsúppal fedték. (3.) A ma cseréppel fedett házak közül többnek a tetőzete őrzi a régi formákat. Az Űj faluban található épületek közül sok még ebben a században is füstöskonyhás volt (komin). 1982-ben bontották el az utolsót. Ebben a szabadkémény fonott és kívül-belül tapasztott volt, s a szintén fonott és tapasztott dongaboltozathoz volt erősítve. Téglából készült, lapos asztalformájú kemence volt a kéményalja közepén. Méretei: kb. 1,5 m x 1 m. Nyílása 10—20 cm-re volt a földtől, előtte mélyedés a földpadlóban. A kemence tetején főztek, parázs fölé állított vasháromlábon (rasli). A szobában álló cserépkályhát tűzelőpadkáról fűtötték. (3.) A döngölt agyagpadlót a hétvégeken és minden ünnep előtt tisztították, javították. Agyagot pelyvával kevertek, ezt kenték fel a padlóra. Néhány házban szokás volt a masszába tehénürüléket keverni. A felkent masszára pelyvát szórtak, amit száradás után lesöpörtek. (4.) A soros alaprajzú házak hossztengelyükkel mindig az utcára merőlegesen helyezkednek el. Beosztásuk szoba+konyha+kamra+istálló, vagy esetleg szín. A bejárat konyhai. Innen jobbra és balra nyílik a szoba és a kamra. A gazdasági helyiségek az udvarról nyílnak. A házak külső képét meghatározó elem a tetőforma. A deszkaoromzat díszítetlen, még a kis szellőzőablakok is egyszerűen vannak kiképezve. Az udvari homlokzaton lévő bejáratok védettek. A homlokfalon konzolosan túlnyúló gerendákkal kb. 80—100 cm-es ereszt képeznek ki. Oszlopos tornác ritka, csak újabb fejleményként jelentkezik, tartófunkciójuk az oszlopoknak nincs. A tömésfal fehérre meszelt, az alsó szegély kb. 20—30 cm magasan fekete, vagy okker. Az ablakok kicsik, zömök téglalap alakúak. Az épületek nemes egyszerűségükkel, arányaikkal, színhatásukkal keltik fel a figyelmet. 2. A téglafalú ház és fejlődése: Az első téglaépület a faluban a plébánia épülete és az 1860-as években épített templom volt. A téglához az agyagot a 74