Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1986. (Szombathely, 1986)

Láng Gusztáv: A költő és olvasói. Berzsenyi Dánielre emlékezünk

egyszer idézett, naplójában saját vívódásait Berzsenyi-Jeepekkel fejezte ki, három versét szerelme számára németre fordította — Wesselényiétől egészen elütő módon reagál a költő Gróf Mailáth Jánoshoz írt ódájának őt mint győzhetetlen úrlovast dicsőítő részére. Levelében „elsoványodott sárga személyé"-ről nevetségesnek tartja a „diadal fia" megnevezést, valamint azt is, hogy ő mint lótenyésztő „Isteniiákként nyitva Olyimpiát" robog. „Én ezeket t. i. lovak tenyésztését. .. minden erővel le akarom vonni az egekből — mert nem az igazi hazájok, igen kellemetlen istálló szagok végett... óhajtásom pedig »földieimet jobb calculistákká nevelnem-« — mert annak híja és hogy mindegyre vagy la levegőben, nyiargialiumk s képzeletekkel jól lakúink..." Ez az „istállószagú" kritika a „képzeletekkel jól lakó" nemesi fellengésről — Berzsenyi válaszlevelének önkritikáiba burkolt slebzeitt hördülése (bizonyítja — legalább annyira lesújtotta a költőt, mint Kölcsey báinálata. De jelzi a nemzedéki különbségeket is; a reformkor már a „jó oalculusra" bízza a közügyeket, nem a poétái képzeletre; az utiMtarizimus átköltözik igazi helyére, fölöslegessé téve a korábban oly nagy szeretelttel fogadott „eszményflestö" ódaköltészetet. Berzsenyi „könnyebb" lírája is hamar eljut főleg a nőolvasók köréhez. Ennek bájos dokumentuma, hogy mikor Döbrentei Gábor A melancholia című Berzsenyi-verset gróf Bethlen Ádámnénak felolvasta, annak „szeméből az elandalodás könnye csillant fel", s a verset bonyhai kertje grottájában kőlapra vésette. „A szépnem ízlése, ha mívelve van, jobban ítél a férfiénál", írta a hálás költő, aki szép veraben (A bonyhai grotta) is megköszönte a kedves gesztust. De feltétlen elismerés övezte Berzsenyit az írótársak részéről is. Kazinczy így értékeli: „lyricumban ő az első emberünk"; a fiatalabb nemzedék is mint „koszorúst" és költőfejedelmet említi mindig. Verseiből még életében német és angol fordítások készültek, s közvetlenül halála után, a reformkorban ez a népszerűség még nőni látszik. Nemcsak politikusak idézik nemzetbuzdító beszédeikben, hanem irodalmi folyóiratok is az ő verseiből vett mottókkal vannak tele; a kolozsvári magyar „kőszínház" felépülésekor egy Berzsenyi-versszaknak a homlokzatra véséséről tudósít Döbrentei. Ez azonban nem mond ellent a Széchenyi levelével jelzett „új" olvasatnak. Az idézetek és hivatkozások azt is jelzik, hogy a nagy költő ódáiból a reformkor „mottó-szinten" válogat már; az általános érvényű, hazafias eszmék nagy költőjének tartja továbbra is, de ez eszmék személyhez kötött, a nemesi öneszményítést szolgáló és kifejező vonatkozásaitól már bizonyos mértékig idegenkedik. Ami nem a költő kisebbítése, ellenkezőleg: ekkor kezdődik műveinek az a nemzedékenkénti újraolvasása, melynek során a Berzsenyi-műről leporlott minden salakja a kordivatnak, s kivált belőle az, ami alkalmiságtól mentes, organikus egész, vagy — kedvenc Horatiusával szólva — „ércnél maradandóbb". Két tényezőt kell ez „újraolvasás" irányával kapcsolatban említenünk. Már Vörösmartyval megindul, Petőfi és Arany költészetével diadalra jut a versízlés plebejusabbá válásának eszménye; Berzsenyi közönsége részben..a latinos műveltségű középnemesség, részben az antik költészetet felülmúlhatatlan példaként tisztelő klasszicista kultúrájú XIX. század eleji értelmiség. Ezzel magyarázható, hogy a költő oly természetesen építette műveibe a latin és görög utalásokat, melyeket ez a plebejus ízlés a befogadás gátjának érzett. Közízlésünk nagyrészt ma is e hagyomány nyomán jár; Berzsenyi költészetének népszerűségét ma is fenyegeti, hogy magyarázó jegyzetek, mitológiai szótár nélkül az átlagolvasó számára nemcsak nehéz, hanem már-már érthetetlen. Pedig Berzsenyi egyik kedves — és utópikus voltában is megszívlelendő — gondolata, 4