Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1986. (Szombathely, 1986)

MŰHELY - Pete Györgyné: „Egy „virágozó asszony" Vas megyében. Beszprémy Józsefné népi iparművész portréja

PETE GYÖBGYNÉ EGY „VIRÁGOZÓ ASSZONY" VAS MEGYÉBEN BESZPRÉMY JÖZSEFNÉ NÉPI IPARMŰVÉSZ PORTRÉJA „Népművészet és virág fogalma elválaszthatatlan. „Virágozás"-nak nevezi a magyar nép a díszítést, a díszítendő tárgy virágmintával való festését, megírását, kivarrását." (Kresz Mária) A magyar nép művészetéről szólva az általános szóhasználatban népművészeten a népi díszítőművészetet értjük — megkülönböztetve a népzenétől, népköltészettől és népi tánctól —, vagyis azt a tárgyformáló, tárgyat díszítő művészeti tevékenységet, melyet a nép — a falusi és a mezővárosi parasztság elsősorban — kialakított és évszázadokon át hagyományozott a következő nemzedékekre. Ezek az alkotások anyagukban, technikájukban, motívumaikban, mintaszerkesztésükben változtak, alakultak az archaikusabb formákat újabb stílusok váltották fel, de a díszítő kedv, a mindennapi tárgykultúra kialakításában a funkció, a hasznosság szempontja mellett az esztétikai, a szép érzék is jelen volt nemes ízléssel párosulva. Különösen így van ez a textilművészet egyik nagy agáiban: a hímzésben. Míg — többek között— a szűrszabók és a szőtteseket készítő takácsok elsősorban férfiak voltak, akik megrendelésre másoknak is dolgoztak —, addig a hímvarrók a lakásukat, viseletüket díszítők asszonyok, akik csak saját maguk és családjuk számára készítették a szebbnél-szebb ún. vászonhímzéseket, lepedő- és párnavégeket, térítőket. Négy fal között születtek ezek a munkák, intim, szűk körben hozták létre a minták számtalan változatát a népművészet legegyénibb műfajaként. A lányoknak éppúgy kötelező volt a hímzés megtanulása, mint az egyéb házimunkák fortélyainak elsajátítása. A magyar népi hímzés történetét egészen a honfoglalásig visszavezethetjük, számottevő emlékek azonban csak a XVII. század közepétől, a XVIII. század elejétől maradtak fenn. A modern gyáripar, kereskedelem és közlekedés nyomán a századfordulóra népművészetünk majdnem minden ágában hanyatlás következik be. A falvaink életmódjában mélyreható változás eredményeként a hagyományok fellazulnak, a legtöbb népi mesterség elhal. A két világháború között, a 30-as években újfajta fellendülését figyelhetjük meg a népművészetnek, mely csírájában a népi iparművészet megszületését jelentette. A népi iparművészet forrását a népművészeti hagyományok jelentik, alkotásainak kiindulópontja valamely hagyományos lokális stílus, melyet újraalkot a mai igényeknek megfelelően. 31