Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1986. (Szombathely, 1986)

KÖNYVESPOLC - Gyurácz Ferenc: Berzsenyi Kincses Emlék-Kalendáriom

Múlt-tudatunk ápolását, történeti ismereteink bővítését nem kevesebb, mint hat őstörténeti vagy ómagyar tárgyú cikk szolgálja a kalendáriumban, László Gyula az Árpádok testi meg jelenésének milyenségét firtató cikkétől Vincze Árpád az ómagyar kultúra barátainak tevékenységét ismertető írásáig. Jómagam nem vagyok meggyőződve róla, hogy történelmi (tudatunk a legrégibb időket illetően szorul a legtöbb kiegészítésire, és hogy nemzeti öntudatunkat az ősidők homályába nyúlva kellene megerősítenünk. Köztudott, hogy gyermeteg nemzeti tudatú, csekély önbecsülésű népek szoktak leginkább származásuk nemességével, államiságuk és magaskultúrájuk (képzelt) ősiségével és más efféle, a jielen nemzeti érték tekintetéiben közömbös dolgokkal büszkélkedni, amint arra nálunk is volt, s egy-két közeli országban ma is bőven akad példa. A Kalendáriumban nem erről van szó, mégis, a Berzsenyi Társaság későbbi kiadványaiban szerencsés volna a történeti publicisztika tematikai arányait az újabb korok javára módosítani. Nincsen itt tér, s talán szükség sincs a kötet valamennyi írásának számbavételére. Ezért éppen csak megemlítem a Liszt-évfordulóhoz kapcsolódó vagy a képzőművészeti tárgyú cikkeket, a Vágtázó Halottkémek elnevezésű pop-együttes egyik tagjának beszámolóját arról, hogy Berzsenyi milyen ösztönzést jelentett a (főleg külföldön) sikeres zenekar törekvéseihez, a Lánchíd-építő Széchenyi alakját anekdotikusan felidéző vagy a Halley-üstökösről szóló írást, valamint a szexológia bizonyos egyoldalúságait bíráló sorokat és Jókai Anna Lilliputról való ironikus eszmefuttatását. Kiss Dénesnek a Berzsenyi Társaság alakuló ülésén elhangzott, ihletett beszédéből a Társaság sokirányú és rokonszenves terviéit ismerhetjük meg, Szokolay Sándor drámai hangú írásában pedig a zenei és általában az érzelmi nevelés háttéribe szorulását panaszolja, a hanyatlás megállításáért perel. Végül külön, hangsúlyosan említem meg „Tiborc gazda panaszai"-t, Vajda Lajos egyházashietyei tsz-elnökhelyettes „Mezei tudósítás"-át, amiely nemcsak tárgyszerűségével és cicomátlan egyszerűségével jelent üde színfoltot a kötetben, hanem a falu népével együttélő és együttérző, okosan elkötelezett értelmiségi olyannyira nélkülözhetetlen példája is kirajzolódik benne. A súlyos gondokat felvető, nemritkán drámai hangvételű írások feszültségét jótékonyan oldják Gyurkovics Tibor egyéni humorú párbeszédei, egy Berzsenyi-korabeli kalendáriumból kölcsönzött tréfák és aforizmák, nemkülönben a nagy költő korának nemesi konyhájába kalauzoló, ínycsiklandó írás. Az olvasói feszültség oldódása, persze, nem jelentheti a gondok megoldását. Ezek csökkentéséhez, úgy tetszik, az értelmiség, sőt, talán a nemzet egészének kellene egyetlen nagy Társasággá alakulnia. Olyan közösséggé, amelynek létformája a variációkban élés, a sokszínűség, mélyre ivódott erkölcsi elve a különbözés jogának elismerése, a másság megbecsülése, a szuverén emberi személy tisztelete. S amelyet egyetlen eszmével sem (még a nemzet eszméjével sem!) lehet korlátozó karámokba terelni, de amelyet szabadságában is összeköt az eltéphetetlen emberi és magyar szolidaritás. A Berzsenyi Kincses Emlók-Kalendáriom — miközben jó olvasmány, kellemes időtöltést kínál — legjobb részeiben ennek az álmainkban élő nemzeti közösségnek az eszméjét is élesztgetni képes. GYURÁCZ FERENC 142