Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1985. (Szombathely, 1985)

ADATTÁR - Székely László: A gasztonyi iskola története

én, 1920-ban szerzett tanítói oklevelet Sárospatakon. Javadalma a díj levél szerint 1 bútorozott szoba, a törvényes lakbérösszeg fele, kertilletmény fejében 20 korona, a hitközségtől a kezdő tanítói fizetés 20%-a, továbbá államsegély fizetési osztály szerint. Oktatja az ismétlősöket is, templomba s körmenetre vezeti a tanulókat, ha kell, külön díjazás nélkül kisegíti a kántortanítót. Van külön testnevelési bizonyítványa, kézimunkából polgári iskolai képesítése. Fegyelmezésének brutalitását megemlegetik azok a hálás tanítványai, akik rászolgáltak a büntetésre, jóságát nem felejtették el azok a tanítványok, akiknek nem volt dolguk büntető botjával. V. A TANULÓK A gyerekek bizony elég fegyelmezetlenek voltak, dorgálásra sokan és sokszor rászorultak. A mogyoróiavesszők nem kímélték a leánykák fenekét sem. Pedig ott volt egy másik fegyelmező eszköz, a lénia is, amely gyakran csapott le a rossz gyermek tenyerébe vagy ujjaira. Megesett, hogy csintalan gyermekek minden eshetőségre számítva vánkost gyömöszöltek a nadrágjuk alá, vagy bemetszették a vesszőt, hogy az első csapásra kettétörjön. Mintha csak azért ültettek volna mogyoróbokrokat az iskola udvarán, hogy elég vessző álljon rendelkezésre a tanulók fegyelmezésére. A falu népe szegény volt. Népes családoknak tíz éves gyermekét már sokszor munkába fogták vagy idegenbe munkára adták. Bezzeg nem bőrtáskával mentek iskolába a gyerekek. Kendervászonból vagy kukoricacsuhéból készült tarisznyát vetettek madzaggal a vállukra. Az ilyen „táskából" sem spongya lógott ki, hanem vizes rongy a palatábla letörlésére. Ma nyári kánikula napjaiban sem látni mezítlábas gyereket az utcán, akkoriban, a századfordulón még az oltárnál is mezítláb minisztráltak a fiúk, s vadhidegben is lábbeli nélkül rohantak egyesek az iskolába. Kézimunka-órákon a fiúk faragtak, virágkarót, főzőkanalat, az ügyesebbek díszesebb dolgokat is barkácsoltak. A leányok stoppoltak, varrtak, kukoricacsuhéból lábtörlőt, táskát készítettek. Idősebb nők szobájában látni olykor bekeretezett képet, amelyet még az iskolai kézimunkaórán készítettek: lerajzolt cicát vagy virágcsokrot varrtak rá a kelmére. Tornaszerek hiányában csak gimnasztikus tornán edzették magukat, vagy a széles, nagy udvaron játszottak, „küjjeztek" (ha nem volt golyó, kődarabokkal dobálóztak), labda híjján „görcöt" készítettek, vagy rongyból, vagy a tehénszőrt, amit a vakaró lehordott, gombóccá gyúrták, cukorspárgával áthálózták, aztán „görcöltek", az így elkészített labdát feldobta a játszótárs, bottal, a másik felé irányította, lendítette. — szívesen „csinikánoztak" is: a kis, kikapart gödröcskébe beállították a hegyesre faragott fadarabot, amit csinikánnak neveztek, azt kellett bizonyos távolságból odahajított bottal eltalálni. Ma már ritkábban látni gyermekeket, akik kéz a kézben kört alkotnak, táncléptekkel mozognak s éneklik a „Bújj, bújj, zöld ág"-ot vagy hasonló gyermekdalokat. Ezt az ismert szöveget meg is toldották: „Nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta! Rajta, rajta, rajta! Leszakadt a pajta, benne maradt a kis macska". Talán érdemes „megörökíteni" ezt a másik szöveget is: 51